Kimerevített vágyak

 

Történt mindez a nyolcvanas évek legvégén, nem sokkal Robert Mapplethorpe halála után. Az ő képei, az ő életvitelének, érzelmi és szexuális világának fekete-fehér lenyomatai kavartak ekkora botrányt, ez volt sok(k) azok számára, akikben a mezítelen (fekete és fehér) férfitestek fotókon megörökített erotikája felháborodást keltett.A változó időben nemcsak a világ, a művészet megítélése is változik. Robert Mapplethorpe budapesti kiállítására a Ludwig Múzeumba négy hónapon át özönlöttek az érdeklődők. Semmi tiltakozás, semmiféle ellenállás, legfeljebb néma döbbenet, hirtelen elcsodálkozás az arcokon, hiszen a kiállított száznyolcvan fotó közül nem egy még azoknak is új volt, akik felkészülten, az anyag zömét ismerve érkeztek a kimerevített vágyak világába. Ezek a képek ma is erős szexuális töltetet hordoznak, klasszikus formalizmusuk mellett a leplezetlen fétis is jól olvasható. Huszonhárom évvel Mapplethorpe halála után kíváncsibb, érdeklődőbb, nyitottabb, elfogadóbb, bizonyos fokig talán megértőbb is lett a világ az identitáskérdéseket, a nemiséget, a testiséget ennyire személyesen és szemérmetlenül bemutató életművel szemben. A pozitív visszajelzések egyértelműen azt igazolták: ezt a kiállítást meg kellett rendezni, ezt valóban igényelte és régóta várta a kultúra és a művészet iránt fogékony közeg. Pedig, ha jól emlékszem, tízegynéhány évvel ezelőtt Mapplethorpe már betette a lábát Budapestre. Egy Szent István körúti kiállítóteremben akkor még nem falra akasztott képeivel várta az érdeklődőket, hanem több példányban kitett vaskos albumával, a szexualitás súlyos bibliájával, hogy pardon nélkül mutassa be egy kompromisszumok nélküli világ addig ismeretlen fotográfiáit. Az akkori élmény természetesen meg sem közelítette e mostanit, amikor egy eredeti nagyítás közvetlen közelről szippantotta magába az embert. A kiállítás atmoszférája, a hófehér falak szinte elsimították, tompították, visszafojtották az esetleges indulatokat, ellenérzéseket, az installálása annyira szép volt, hogy még a legvadabb képek is megszelídültek.Negyvenhárom év. Ennyi jutott a kortárs fotográfia világhírű alakjának, aki nem is készült fotósnak. 1963 és 1970 között festészettel és szobrászattal foglalkozott, első alkotásai különböző magazinokból kivágott képek alapján készült kollázsok voltak, s ezek terelték később a fotózás felé. Állandó munkatársa lett Andy Warhol Interview című magazinjának, s végigfotózta a New York-i elit tagjait. Portréi a klasszikus stílus jegyében fogantak. Isabella Rosselliniről, Udo Kierről, Donald Sutherlandról, Annie Leibovitzról, Grace Jonesról és szerelméről, élettársáról, szakításuk után is megértő barátnőjéről, a punk keresztanyjaként emlegetett költő-énekesnőről, Patti Smithről készült arcképei valódi mesterművek. Mint ahogy sajátos, érzékiséget tükröző virágcsendéletei is. Kálákat, tulipánokat, rózsákat, orchideákat, afrikai százszorszépeket azóta sem látott-láttatott senki ilyen erotikus szépségeknek, de még egy szem eperben, egy káposztában, egy ananászban is közvetíteni tudta a finomságot, a természetes eleganciát. Művészetének, alkotói világának, fantáziájának elsődleges impulzusait Mapplethorpe egyedül a férfitestből, a maszkulin erőből, a hímnemű esztétikumtól kapta. Modelljeit feketék és fehérek között egyaránt megtalálta, előbb azonban mélyreható tanulmányokat végzett az antik szobrászatban, a reneszánsz mesterek (főként Michelangelo) művein és a manierizmusban. Mindig mindenben a tökéleteset kereste. A lehengerlően szépet, a felkavaróan érzékit, a páratlanul izgatót. A test mint művészeti médium így lett elválaszthatatlan a nevétől. Önarcképsorozata (bőrdzsekiben, műszőrmében, késsel, kalasnyikovval, koponyával díszített sétapálcával a kezében, ördögi szarvakkal a fején) is klasszikus kompozícióinak sorát gazdagítja, akárcsak gyerekekről készített képei. A valóság sokáig láthatatlan szeletét mutatta be, a saját bőrén megélt szexuális vágyakat, mindazt, amiből művészként meríthetett, táplálkozhatott, alkothatott.Élete utolsó három évében, halálos betegen, már a végső útra készült. Saját és mások testéhez való viszonyát fotók százaival fogalmazta meg. Képei az interneten is elérhetőek. Kilép a mindennapok szorításából, aki négy fal között, egyedül nézegeti őket.