Kié volt az énekhang?

Mivel Mark Lester, az Oliver! címszereplője bevallotta, hogy szörnyű fahangja van, évek óta folytak a találgatások, kié lehetett az az angyali énekhang. A brit Mail on Sunday bejelentette, hogy a hatvanas évek nagysikerű musicalében Lester helyett egy akkor húszéves lány énekelte fel a világhírű dalokat.

Mivel Mark Lester, az Oliver! címszereplője bevallotta, hogy szörnyű fahangja van, évek óta folytak a találgatások, kié lehetett az az angyali énekhang. A brit Mail on Sunday bejelentette, hogy a hatvanas évek nagysikerű musicalében Lester helyett egy akkor húszéves lány énekelte fel a világhírű dalokat. A lap újságírója kiderítette, hogy annak idején a film zenei rendezőjének lánya, Kathe Green állt be a kilencéves Lester helyett a mikrofon mögé, és harminchat év után most felfedte titkát: „Nem is tudtam, hogyan kell utószinkront csinálni, csak énekeltem. Másfél hét alatt kész voltunk. Húszéves voltam és 400 fontot kaptam érte.”

A Dickens regényéből készült musical klasszikus hat Oscar-díjat nyert 1969-ben, köztük a legjobb film díját is. Lestert kétezer jelentkező közül választották ki, de azóta is ez a legnagyobb filmes sikere: ma negyvennégy éves és csontkovácsként dolgozik. (i)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?