Kétszáznál több versenyző

Rimaszombat. Csütörtökön több mint kétszáz versenyzőt hallgattak meg a XIII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny elődöntőin a szakmai zsűrik. A versenyzők örvendetesen nagy száma különösen az alapiskolások felső tagozatosainak és a középiskolások kategóriájában állította nehéz feladat elé a bírálókat.

Rimaszombat. Csütörtökön több mint kétszáz versenyzőt hallgattak meg a XIII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny elődöntőin a szakmai zsűrik. A versenyzők örvendetesen nagy száma különösen az alapiskolások felső tagozatosainak és a középiskolások kategóriájában állította nehéz feladat elé a bírálókat. Az alsóbb kategóriákban főleg a szövegválasztás területén mutatkoztak hiányosságok. A megzenésített versek kategóriájában szereplők szintén magasra tették a lécet, idén tizenegy egyéni és csapatban versenyző mutatta be tudása legjavát.

Ma délelőtt már a döntőbe jutottak eredményes szerepléséért izgulhatnak a versenyzők és a felkészítő tanárok. A verseny kísérőrendezvényeiként Dienes Mária és Baumgartner Zsolt figyelemreméltó népi iparművészeti kiállításának anyagát tekinthették meg az érdeklődők, délután Écsi Gyöngyi és Kováts Marcell Angyalbárányok című produkciójának tapsolt a főleg gyermekekből verbuválódott közönség, a füleki Motolla Műhely pedig nem hagyta unatkozni a játszani és alkotni vágyókat. A Meló-Diák tanszerkiállítása mellett könyvkiállítás, este az Új Gömör néptáncegyüttes műsora és fesztiválklub adott alkalmat a felhőtlen szórakozásra. Ma a délelőtti döntők után Hanvára zarándokolnak a verseny résztvevői, a Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéház vendégeként pedig Hubay Miklós Kossuth-díjas íróval, drámaíróval találkozik a közönség. A verseny ideje alatt tartja tisztújító közgyűlését a Szlovákiai Magyar Versmondók Szövetsége is. Este az ünnepélyes díjkiosztó gálára várják a szervezők a város irodalomszerető közönségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?