Kétségek közt

Ige: „Ezek után a hűségesen véghezvitt dolgok után eljött Szanhérib asszír király, és betört Júdába. Ostrom alá vette a megerősített városokat. ... Ekkor Ezékiás király meg Ézsaiás próféta imádkozott, és segítségért kiáltott az ég felé. Az Úr pedig angyalt küldött...”

(2Krónika 32, 1, 20–21.)

Gyakran előfordul még magukat keresztyénnek vallók között is, hogy téves elképzeléseket alakítanak ki az Istenről, vagy az Istennel kapcsolatban a hívőkről. Sokszor úgy gondoljuk, hogy az Isten olyan, mint egy esernyő, amit jó elővenni, ha esik az eső, mert megvéd az elázástól. Egyébként meg kicsire összecsukva alig zavar a táskában, sőt ha jó időt jósolnak, akár otthon is hagyhatom minden kockázat nélkül. Mert hát minek cipelni olyankor is. Csak akkor veszem elő, ha szükségem van rá. Máskor meg valami kávéautomatához hasonlónak gondoljuk az Istent, amibe ha bedobjuk a megfelelő pénzérméket, s kiválasztjuk a megfelelő gombot, akkor kiadja a várt szolgáltatást. Ha úgy akarom keserűn és erősen, de ha éppen másként szeretném, akkor habosan és édesen. Néha úgy gondoljuk, hogy lekenyerezhetjük, lefizethetjük az Istent egy kis imádsággal, jócselekedettel, és ő már ugrik is, hisz becsületbeli kötelessége, hogy segítsen nekünk, kéréseinket meghallgassa. Csakhogy az Úristent nem lehet sem segédeszközzé degradálni, sem szolgáltatássá deformálni. Jól példázzák ezt számunkra az ószövetségi királyok történetei is.

A Biblia történeti könyveinek olvasása során kevés olyan hűséges királlyal találkozunk, mint Ezékiás. Politikailag, erkölcsileg és vallásilag is romokban volt az ország, amit örökölt. Egész élete a helyreállításról szólt. Megtisztította a templomot, helyre állította az istentisztelet rendjét, a papokat és lévitákat újra szolgálatba állította, sőt az ország többi területén is megszüntette a bálványkultuszt. Mégis, hirtelen azt látjuk, hogy az Isten megengedte az asszír csapatok Jeruzsálemig vonulását, az ország és a király teljes létbizonytalanságát. Ha szerette a hűséges királyt, akkor mért engedte meg ezt a hatalmas próbát? Egyáltalán az Isten embereinek az életében miért van szükségük az ilyen próbatételre? Isten mindenhatóságának titkait feszegetjük az ilyen kérdésekkel, s ha megvizsgáljuk, mindenek fölött a megtartó Isten diadalmaskodik a történésekben. Hiszen a király utat talál az Isten kijelentéséhez, Ézsaiás prófétához, könyörgésüket meghallgatja az Úr, és szabadítót küld.

Hitéletünk sokszor akkor inog meg, amikor valami nem várt, számunkra kellemetlen vagy fájdalmas esemény történik. Mi is hajlamosak vagyunk az Istent vádolni, számon kérni rajta próbatételeink létjogosultságát, és felelőssé tenni Őt esetleges kudarcainkért. Pedig ezekben nem kötelezően a kölcsönösség elve érvényesül. Jaj lenne nekünk, ha az Isten mindig cselekedetünk és érdemünk szerint fizetne! De Isten nem emberi logika szerint gondolkodik. Próbára teheti a legállhatatosabbakat is, és könyörülhet a legelvetemültebbeken is. Az igaz Jób életében megengedte a csapásokat, de a hal gyomrában is könyörült az engedetlen Jónáson, és Jézus Krisztus irgalommal fordult a megtérő latorhoz. A hívő embernek nem minden problémától mentes, kísértésektől megkímélt életet kínál az Isten. Ellenben azt mondta, erőt ad a megfáradtnak, és erejét megsokasítja, azt ígérte, hogy próbáinkban mellénk áll, és velünk lesz a világ végezetéig. Azzal bátorít, hogy ha megsebez, meg is gyógyít, és abban a küzdelemben, amelyben emberi erővel nem tudnánk megállni, helyünkre áll. Együtt szenvedett a gázkamrákban levőkkel, ott volt a délszláv mészárlások áldozataiban, és megáll a mi halálos ágyunknál is, sőt hitünk szerint általvisz a halálból az életbe.

A szerző református lelkész