Két talpraesett kislány kalandjai Manónia országában

<p>Bátor vállalás, meglepő formabontás, sőt kisebb fajta forradalom, amit Z. Németh István véghez vitt új mesekönyvében. Az sem biztos, hogy meseregénynek nevezhetjük.&nbsp;</p>

 

Mert hiszen a lineáris történetet több helyen megszakítják azok a mesék, amelyeket az egyik szereplő, az életre kelt bohócfigura mond el a két főszereplő kislánynak, akik ajándékba kapják őt mit sem sejtő szüleiktől. Mert a szülők általában mit sem sejtenek, péládul nem igazán tudnak ajándékot választani a játékboltban. Ezért a Zengőréti Talizmán nevű bohóc beugrik a dobozba az ezer darabos kirakó helyére, hogy eljusson a két talpraesett kislányhoz, Emeséhez és Noémihez, akik pontosan ilyenről álmodtak. És mivel Z. Németh István lányait is Emesének és Noéminek hívják, feltételezhető, hogy a főszereplők valós személyek alapján lettek megmintázva. És vajon melyik gyerek ne szeretne mesekönyv szereplőjévé válni? A kis olvasóknak ismerős lehet az a „csoda”, hogy a játékok megelevenednek, hiszen nem Z. Németh az első szerző, aki elsüti ezt a poént. Olyat is láttunk már, hogy a gyerekek kalandos útra indulnak ezekkel a beszélő és mozgó játékokkal. Az viszont kevésbé megszokott, hogy a kalandok közepette egy plüssjáték történetekkel szórakoztatja a hallgatóságot. Az írók talán attól félnek, hogy a kiskorú olvasót kizökkentik ezek a „hozzáadott” történetek. Nos, itt nem kell ettől tartani, Zengőréti Talizmán meséi ugyanis szépen beépülnek a könyvbe, csakúgy, mint azok a szellemes versikék, amelyekkel az újonnan felbukkanó szereplők bemutatkoznak a kis társaságnak. Hőseink, azaz Emese és Noémi, az említett plüssbohóc, egy Hav-Haver nevű gumikutya és Habroló, a főszakács útnak indulnak Meseföldre, ahol a tenger is csokiból van. Az egyik szigeten találnak egy kihalt cirkuszt pár szomorkodó bohóccal, akiknek nincs közönségük, egyrészt azért, mert nem tudják hatékonyan reklámozni magukat, másrészt azért, mert Manónia országának lakói nem érnek rá ilyesmire, hiszen egy boszorkány állandóan felesleges feladatokkal terheli őket (fűszálak számolása, erdei ösvények söpörgetése), a királyuk pedig egy dilettáns operaénekes, akinek napi kötelező koncertjein még csak elmosolyodniuk sem szabad, nem hogy kritizálni a művészt. Ha a két kislány látni akarja Hócompóc bohócait, telt házat kell produkálniuk estére. Ez a mesében ugyanolyan nehéz feladatnak bizonyul, mint a való életben. A történet során természetesen jó pár akadály gördül hőseink elé. Szimpatikus vonás, hogy a szerző nem szánt abszolút főszerepet kislányainak, gyakran a játékfigurák egyike oldja meg a problémát. A legvégén azonban mégiscsak az embergyerekek találékonysága kell ahhoz, hogy elérjék céljukat. Fontos szerepet játszanak még azok a varázsitalok, amelyeket a boszorkánytól zsákmányolnak. Kis újítás persze itt is van: nem tudható előre, melyik ital mire jó. A könyv egyébként is tele van olyan meglepetésekkel, amelyek miatt nemcsak a 6–9 éves korosztály, hanem szüleik is jól szórakozhatnak a Zengőrét meséin. Z. Németh István kedvesen és bölcs humorral mutat be alapvető emberi tulajdonságokat, emellett azt is sugallja, hogy döntéseinkért magunknak kell vállalnunk a felelősséget. So- kaknak ismerősen csenghetnek a történetben felbukkanó bohócok nevei. Z. Németh István évekkel ezelőtt írt egy színpadi művet Hócompóc bohócai címmel, ebből emelte át őket. Most azonban csak mellékszereplők. Posztmodern húzásnak is tekinthetjük ezt. Mindenesetre a szép kiállítású, Bálint Mariann jópofa rajzaival élénkített kötet igazi családi olvasmány. Azaz oda kell ülni a gyerek mellé, és esténként felolvasni neki. Egy idő után úgyis kiveszi a kezünkből a könyvet, hogy gyorsabban a végére érhessen….Z. Németh István: Zengőrét meséi, Lilium Aurum kiadó, Dunaszerdahely, 2012.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?