A jövő olvasóinak behálózása

Ez a tizenharmadik gyerekeknek szóló műve, azon belül a kilencedik gyerekverskötete, amelynek pont holnap lesz a bemutatója Dunaszerdahelyen. Szerintem a legrizikósabb célcsoportnak szól, azoknak, akik kinőttek már a mondókákból, és nem elégszenek meg azzal, ha valaminek jó a ritmusa, és érdekes szavak, valamint csengő rímek is vannak benne. Ők már összefüggéseket keresnek, történetet várnak, díjazzák a szellemességet, örülnek a humornak, de azonnal kiszúrják az erőltetett poénkodást, illetve azt, ha a szerző töri az ő nyelvüket.

A harmadikos, negyedikes gyerekek nyelvét nem könnyű beszélni, mert ők pont félúton vannak a mesék és a valóság között. Még elfogadják a beszélő állatszereplőket, de már stop-motion videókat csinálnak a telefonjukkal, hogy egy családból vett példát mondjak… És ebben az életkorban dől el, szeretni fogják-e később is a verseket.

Z. Németh István mindent megtesz a jövő versolvasóinak kinevelése érdekében, méghozzá rendkívül szórakoztató módon. Kreatív szójátékokat vet be, meglepő rímekkel operál, összekacsint a srácokkal, szépen bevonja őket ebbe az érdekes, vonzó világba. Mintha az üzenné: látjátok, ilyen jó móka a versírás!

A kötet az egyik legjobb darabbal kezdődik, amely a Tintapacák címet viseli. Ez akár egy felnőtt vers címe is lehetne, ha ne egy olyan pacák kalandjait részletezné, aki tintából van. Vicces egy figura ez: csetlik-botlik az embergyerekek között, akik rádöbbennek, hogy sok mindenben hasonlít rájuk.

Bence egy pár tintapacát/vegyen észre majd az ingén: / „Jé, hát ő is ügyetlenke, /maszatolgat éppúgy, mint én!” /„Az arca is kicsit pöttyös!” – lepődjön meg Kovács Ernő. „Hát nem csak az én arcomon díszeleg pár makacs szeplő?”

A következő vers (Ébresztő) arról a pár percről szól, amikor reggel az iskolás picit visszaalszik, amíg meg nem szólal másodszor is a kíméletlen tücsökciripelés a telefonból. Mindenki számára ismerős alapszituáció, jól elkapott álomfoszlányok felvillantásával: „Hadd legyek kicsit még kapitány, /ringasson Vág, Duna, Balaton, /hadd rúgjam gyorsan be azt a gólt, /száguldjon velem a bicajom.”

A harmadik (Haszontalanságok) olyan, mintha Alanis Morissette gyerekekre szabta volna az Ironic című dalt. „Van oly tablettám, mely erőssé tesz, /annyira, hogy hegyeket mozgathatok, /itt lapul a legbelső zsebemben, /kár, hogy egy nagy síkság közepén lakom.”

A negyedik Weöres Sándor Bóbitájának huszonegyedik századi változata: „Józsika, Józsika lájkol, /Rátapad újra a netre, /Béla-hadak bejelölve, /Jóska-hadak kiszemelve.” A ritmusképlet ugyanaz, de néhol még a szavak hangzása is, úgyhogy a kis olvasók hamar felismerik a költői poént.

És így vehetném sorra őket szépen egymás után, ha kihajtogatható lenne ez az újságoldal – de hát nem az. A kötet versei három ciklusra oszlanak, az első (Tintapacák) témáit illetően rendkívül színes és változatos, tele van fura szituációkkal, játékossággal. A második (Merre jár a nyár?) már jobban behatárolható: főleg az évszakokról szól. De a jellegzetességek mellett (hóember, téli álmot alvó medve, tanévnyitó, kánikula, őszi szél) meglepő fordulatok és szócsinálmányok is felbukkannak a versekben. Itt van mindjárt a Hővihar: „Ha azt mondod, hogy /nincs elég meleg, /markolj fémkilincseket, /napozz rozsdás bádogtetőn, /szörfözz hőhullámokon /.../ találkozz Hőfehérkével, /jókora hőembert építsetek /hőgolyózzatok gondtalan”. Az Időjárás című versben pedig minden jól összekavarodik, „A folyosón szél fúj, /szobámban dörög, / konyhánk csupa villám, /fiókom zörög” – vagyis a kinti természet hirtelen betódul a lakásba, ezzel új dimenzióba kerülnek a megszokott képek.

A harmadik ciklus (Ezt jól kifogtuk) teljes egészében a halakról szól, mintha egy rímes biológia-tankönyv egyik fejezete lenne. Bevallom, annyi ismeretlen halfajtával találkoztam itt, hogy csak kapkodtam a fejem. (balin, durbincs, fejes domolykó, küllő, szélhajtó kösz), és mindegyikről megtudhattam egyet s mást (hol él, mivel táplálkozik, hogy néz ki stb.) persze játékosan elemelt formában. „Testem lapos, igen magas, /a súlyom egy kilogramm /ha ráérek, csak azt lesem, /beetetés mikor van.” (Dévérkeszeg)

Száz szónak is egy a vége: ez a tartalmas, szórakoztató, vagány, tetszetős könyv (külön örülünk annak, hogy Rácz Noémi ismét magyar mesekönyvet illusztrál) képes meghódítani a célközönségét, feltéve, ha a srácok hozzájutnak. Szurkolunk a kiadónak ezerrel, és reméljük, hogy Kassára, vagy Királyhelmecre is eljut ez a kötet. A dunaszerdahelyieknek (mint mindig, most is) könnyű dolguk van e tekintetben, holnap akár dedikáltathatják is a szerzővel a Buena Coffee House-ban, ahol 18 órától dupla gyerekkönyv-bemutató kezdődik. A Csillag voltál álmomban mellett egy másik művet, Póda Erzsébet Cseperke című mesekönyvét is meg lehet ismerni.

Mindkét kötet a Vámbéry Polgári Társulás gondozásában látott napvilágot.