Két győztes, ingadozó színvonal

Ez a szépirodalmi pályázat azért különösen izgalmas, mert név nélkül, jeligével küldik be alkotásaikat a szerzők. Azaz profik versengenek amatőrökkel, és gyakorlatilag bárki győzhet. Az évek során több meglepetés is született, amikor műkedvelő kaparintotta meg a díjat a koszorús szerzők elől. Idén 29 alkotás érkezett, valamennyi megtalálható a www.szmit.sk honlapon. A műveket Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, Duba Gyula József Attila-díjas író és Csanda Gábor irodalomkritikus értékelte. A dunaszerdahelyi Arthe Caféban nem volt tömeg, úgy is mondhatnánk, családiasra sikeredett a rendezvény, még a zsűritagok sem tartották fontosnak a személyes részvételt, mindhárman írásban küldék el értékelésüket. Ezeket Szászi Zoltán, a tavalyi győztes olvasta fel, aki a körülményekhez képest flottul tett eleget a hirtelen jött felkérésnek. A teljes képhez hozzá tartozik, hogy aznap ötven kilométeres körzetben még két fontos irodalmi rendezvény zajlott, az érdeklődők tehát kénytelek voltak választani. (Csak halkan jegyzem meg, hogy az ilyen szervezési bakik nem használnak az „ügynek”, azaz a szépirodalom propagálásának.) Az Arany Opus díj zsűrije idén nem jutott közös nevezőre, ezért az elismerést megosztva kapta Szalay Zoltán író és Tóth László költő. Előbbi A futár című elbeszélésével vívta ki a bírálók szimpátiáját (jelige: Artéria), utóbbi pedig a Virág helyett című versciklussal (jhelige: Flóra). Az olvasók is szavazhattak az írótársaság honlapján közzétett szövegekre, a legtöbb voksot Z. Németh István Kalózok könyve című gyermekversciklusa kapta (jelige: Feketeszakáll). Minthárom szöveg elhangzott a rendezvényen, Benkő Géza színművész szakavatott tolmácsolásában.Idézzünk néhány mondatot az értékelésekből. „Az általános trendek, úgy tűnik, ide is begyűrűztek: a korábbi posztmodern versjátékosok – megérezve a líra iránti kereslet radikális visszaesését – mintha felhagytak volna a versírással, s talán jövedelmezőbb műnemek felé tájékozódnak. A versnek egzisztenciálisan elkötelezett alkotó pedig, úgy látszik, a mi tájainkon kevés terem” – írta Tőzsér Árpád, aki szerint a versmezőnyből idén egyetlen szöveg emelkedett ki, Tóth László díjnyertes műve. Szalay Zoltán prózájáról Tőzsér így vélekedett: „Ezt a nyomott hangulatú novellát egy Hemingway-tanítvány írta Kafka tollával. (...) A mű egésze pedig a félelem, az egzisztenciális szorongás mesteri megjelenítése.” Csanda Gábor a következőket írta: „Az írások egy részét kisebb-nagyobb mértékben érdekes ötletként olvastam, kisebb-nagyobb mértékben sikertelen próbálkozásként, kisebb-nagyobb mértékben sikeres ujjgyakrorlatként, kisebb-nagyob mértékben erőtlen erőpróbaként. Ezekről jegyeztem fel magamnak, meglehetősen általánosítva és bizony elég sommásan, hogy nem jók vagy hogy rosszak. Szembetűnő legkisebb közös többszörösük az íráskészség hiánya. Ezeknek a szövegeknek a hátránya egyben az előnyük is: olvasójukat nem fárasztják és nem zaklatják föl, nem kényszerítik sem az olvasás felfüggesztésére, sem folytatására, úgy különösképp nem akarnak tőle semmit és így különösképpen nem is várnak el tőle semmit. Ide sorolom azokat a szerzőket is, akik nyilván kedvüket lelik az irodalomban és maguk is örömmel írna, mintegy az írásért magáért, mintegy mellékesen és tét nélkül. (...) Közös jellemzőjük, hogy szerzőjük írástudó vagy írástudónak gondolható személy, aki mindent elkövet, hogy szövege irodalomként hasson, de sajnos ezen kívül semmi más nem vezérli. Az eredmény lelketlen mutatvány, valahol a cirkuszi porond és a turistáknak szóló giccsbolt kirakata közt.” Duba Gyula pedig így vélekedik: „A művek többségét utánérzés, sémaszerűség jellemzi. Stagnál a formaérzék és a képszerűség, kevés az újszerű meglátás, hatásos szimbólum, eredeti lírai kép. A verseket a prózaiság mellett bizonyos kiérleletlen gondolatiság jellemzi, az erőltetett filozofálás kudarca.” E kritikák nem túl hízelgőek. Csak remélni tudjuk, hogy a színvonal jövőre emelkedik, illetve, hogy a résztvevők tanulnak a bírálatokból. Ez a pályázat ugyanis megérdemli, hogy mindenki komolyan vegye.