Készül az animált Stranger Things

dd

A nagy sikerű Stranger Things sorozat a jövő év második felére időzített ötödik évaddal véget ér, mégsem tűnik el teljesen.

A Netflix épp most adott zöld utat egy új szériának, amely animációs formában meséli tovább a történetet. Hogy annak pontosan melyik részét, az még titok, így nem tudni, hogy valamilyen előtörténetről vagy folytatásról lesz szó az Eric Robles által fejlesztett sorozat esetében. Azt sem közölték, hogy a Stranger Strings-sorozat szereplői közül lesz-e valaki, aki a saját karakterét fogja szinkronizálni az animációban. Ugyanakkor az ötletgazda Duffer testvérek, Matt és Ross szerint az animáció is megjeleníti majd azt a nosztalgikus hangulatot, amiért az eredeti, élőszereplős verziót szeretik a rajongók.

„Mindig is álmodoztunk egy animációs Stranger Thingsről, ami azokra a szombat reggeli rajzfilmekre emlékeztet, amelyeken mi is felnőttünk, így az, hogy most ez az álom valóra válhat, nagyon izgalmas. Odavagyunk azért, amit Eric Robles és csapata kitalált, a forgatókönyv és a rajzok is hihetetlenek, alig várjuk, hogy láthassátok! A kaland folytatódik” – írják közleményükben Dufferék, akik 2016-ban robbantak be a sorozat 1. évadával.

Ők egyébként nem hagyják hátra a sztorit, az animációban is producerként tűnnek majd fel, Robles, valamint Shawn Levy és Dan Cohen mellett. Már tavaly nyáron híre ment, hogy Dufferék elindították saját gyártócégüket, az Upside Down Picturest, amellyel több, Stranger Thingshez kapcsolódó projektet terveznek, köztük egy Londonban bemutatásra kerülő színdarabot és egy élőszereplős spinoff-sorozatot. Emellett dolgoznak Stephen King és Peter Straub A talizmán című regényének adaptációján, valamint a Death Note című anime élőszereplős változatán és a Dark Crystal: Age of Resistance sorozaton is.

A hatalmas sikert aratott Stranger Things, amely a sci-fi és a horror elemeit variálja, 2022-ben tért vissza a 4. évaddal, és rövid időn belül a Netflix legnépszerűbb sorozata lett, többek között Amerikában 2022-ben azt nézték a legtöbben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?