Kertész Imre Nobel-díja

A boldog öröm első pillanataiFotó: ReutersAz első magyar irodalmi Nobel-díjas híre felbolydította a német irodalmi életet, amelyben a Németországhoz kötődő Kertészt nagy esélyesnek tartották. A tíz hónapos németországi alkotói ösztöndíjjal Berlinben élő magyar író életművét szerdán a rangos Hans Sahl-díjjal is elismerték. Kertész Imre a Wissenschaftskolleg fogadótermében, csütörtökön a Nobel-díj hírét véve, válaszolt a Népszabadság kérdéseire.

Németországban ön ismertebb, mint Magyarországon...

Nemcsak Németországban, más országokban is így van ez.

Ez most meg fog változni?

Azt nem tudom, nem tőlem függ, de más országokban a holokausztot egészen másképpen fogják fel, mint Magyarországon, ahol ez még a társadalom tudatában egyáltalán nincs jelen. Különösen az eddigi politika tett azért, hogy ne is legyen. Ez az oka, hogy máshol nagyobb megbecsülésben van részem, mint otthon. Nem arról van szó, hogy nem kaptam hivatalos elismerést, hiszen Kossuth-díjban, más díjakban is részesültem.

Hogyan él Nobel-díjasként megnövekedett írói súlyával-tekintélyével?

A magyar irodalomnak a díjam bátorításul szolgál.

Mit jelent önnek Németország?

Németország sokat jelent számomra, elsősorban is nagy olvasói visszhangra találok. Amióta Németországban megjelennek a könyveim, úgy érzem, itt feladatot teljesítek. Valamit, amit várnak is tőlem, magyarázatot, értelmezését saját történelmük egy részének, amelyet én nem moralizáló módon közelítek meg, hanem objektív regényekben dolgozom föl. Azonkívül a műveim német nyelven terjedtek el Európában.

Kertész Imre polgár hogy érzi magát ma Magyarországon?

Jobban, mint egy évvel ezelőtt. És ma a remény is nagyobb, mint egy évvel korábban.

Gyorsan ír?

Tíz év alatt írok meg egy regényt. (Nevet, az egész interjú alatt a kezében szorongatott virágcsokor remeg, Kertész hatalmas belső feszültségét-oldottságát jelzi. Felesége, Magda szelíden unszolja, be kéne fejezni... Nem, végig kell csinálni, mondja a kimerült ünnepelt.)

Nobel-díjas kollégája, Günter Grass mondta a minap, hogy ő először kézzel letisztázza, utána régi Olivettijén lepötyögi. Ön hogyan ír?

Én nemrég áttértem a laptopra, príma kis HP-val dolgozom. A kezem megbetegedett, a kézírásról át kellett térnem a gépelésre, a komputerre.

Az új könyve miről szól? Ez is holokauszt témájú lesz?

A könyv, amin dolgozom, kortárs regény, Magyarországon játszódik a fordulat idején. Az első felével már kész vagyok, a könyv talán jövőre jelenik meg. Ez tulajdonképpen folytatása a Kaddis egy meg nem született gyerekért című művemnek. Egy nőről, a második holokausztgenerációról szól, követem a sorsát. A holokauszt következményeit is elemzem. Ez az utolsó könyvem a holokausztról, nem Németországhoz, hanem az eddigi könyveimhez kötődik. Barátaim, nagyon jó közönség előtt szeptember 25-én már kétórás felolvasást tartottam belőle a Kamara Színházban. A kétórás felolvasás ritkaság, igénybe veszi a hallgatókat, de úgy érzem, jól sikerült.

Mit tekint fő művének?

Az egészet, amit eddig írtam.

Nobel-díjasként is marad eddigi kiadójánál, a Suhrkampnál?

Természetesen kitartok mellettük.

Mit vár az élettől?

Sok-sok munkát.

Arra a kérdésre, hogy visszahúzódik-e Magzyarországon a politikai jellegű összecsapásoktól, Kertész Imre némileg méltatlankodva ajánlja, tessék, olvassák el az esszéimet. – Igaz, mondja, nem vagyok harcos típus, és miért is harcoljak, amikor, hogy úgy mondjam, nem is volt harcterem. Kertész azonban óvatosan derűlátó: teljesen pusztába kiáltott szó volt minden, de remélem, ezután másként lesz. A magyar irodalom is profitál a Nobel-díjból, fejti ki, remélhetően megnő az érdeklődés irántunk.

– Tíz hónapot töltök itt, a Wissenschaftskollegban, ez jelentős és fontos intézmény, a világ művészei, tudósai ösztöndíjat kapnak egy szemeszterre, mondja Kertész. – Nem tudom, mekkora összeget foglal magában a Nobel-díj, egyébként is egy ilyen nagy összeg nem realizálható számomra. Nem vagyok gazdag, azt gondolom, ez az összeg az anyagi biztonságomat fogja garantálni.

Mit jelent az, hogy Kertész az első magyar irodalmi Nobel-díjas író? Az ünnepeltnek azt, hogy gondol kedvencére, Krúdy Gyulára. Nádas Péter, Esterházy Péter is jelen van Németországban, osztja meg a rá irányuló figyelmet azzal a másik két kortárs magyar íróval, akit talán Kertész mellett a legjobban ismernek, kedvelnek Németországban. Kertész Imre csütörtökön délelőtt a Wallot utcai vendégház szép, kis kertre néző földszinti lakosztályába, feleségével elvonulva, magányában várta a hírt. – Egy órakor tudtam meg, akkor hívtak fel telefonon Svédországból, mondja.

Jön az igazgató, elviszi Kertészt az orrunk elől. Medgyessy miniszterelnök úr akarja telefonon átadni jókívánságait, magyarázza.

A hír hallatán megbolydul a Berlin legelegánsabb negyedében, Grunewaldban lévő patinás, százéves villa, egymás után szivárognak a helyszínre az újságírók, tévések.

Az író kissé kába a hírtől, az örömtől. – Első reakcióm a meglepetés, az öröm volt, magyarázza. – Aztán egy pillanatra megtorpantam: jól értettem-e? Ezután meg elfogott az aggódás, mit is fogok mondani a tengernyi újságírónak?

Figyelmeztet: a nácizmus, a barna pestis, a totalitarizmus nemcsak német jelenség. – Nem a németekre, hanem a nácikra vagyok dühös, teszi hozzá. Immanuel Kantot valaha, a pártállami időkben úgy olvastam, mint egy detektívregényt. A kérdésre, hogy Németországban mit tisztel, azt válaszolja, mindenekelőtt a zenét. – Úgy komponálom a regényeimet, ahogy egy zeneszerző, adja meg a Telemanntól Schönbergig terjedő rokonszenve magyarázatát.

A kitüntetett beszél a munkásságát meghatározó holokausztról is, amely, húzza alá, egy állapot, amelynek még nincs vége. A holokauszt egészében véve még nincs feldolgozva, még nem ment végbe a feloldozó katarzis. Elmondja, művei sok európai nyelven megjelentek, az angollal, amerikaival nincs szerencséje, mert még az állami kiadói szervezet annak idején nem jó szerződést kötött művei publikálására.

Az író csütörtökön este a Wissenschaftskolleg egyik termében szűk családi-baráti-vendéglátói közösségben, gyertyafényes vacsorával ünnepelte meg a nagyszerű napot. December tizedikén veszi át a díjat a svéd uralkodótól, és, mint nevetve közli, frakkban kell megjelennie. – Heinrich Böll két teljes napig küzdött a frakk ellen, de vesztett – mondja a Nobel-díjas Kertész Imre. – Én megadom magam a sorsnak, és kölcsönzök egy frakkot. Megéltem már rosszabb dolgokat is...