Kerekes Vica a Bűnben

színház

Április 29-én online közvetítéssel kínálja a navstevnik.online oldalán a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház Jozef Gregor Tajovský Bűn, valamint Gabriela Preissová A mostohalány című előadását.

A még tavaly tavasszal elkezdődött, de a pandémia miatt hosszúra nyúlt próbafolyamat végén a szeptemberi bemutatóra kimagaslóan értékes előadás született – írtuk korábban –, amely nemcsak a klasszikus szlovák és a cseh drámairodalom eddig árnyékban fekvő, jeles műveire hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a rendező és az előadás dramaturgja, Daniel Majling milyen hatásosan olvasztott egybe két erős lüktetésű, tragikus történetet, amelynek végül is a férfiak a mozgatórugói, a nők pedig – titokban tartott szerelmi viszonyukkal – a szenvedő alanyai. 

Érett nő Tajovský Bűnének (Hriech) hőse, kétkezi munkára Amerikába szegődött férfi felesége. Háromévi távollét után most jön haza élete párja, de addigra már megvan a baj. Várandós az asszonyka. A birtokon dolgozó ifjú szolgával került testi kapcsolatba. Szilaj legény a szolga, nem volt képes ellenállni a vágyaival magára maradt nőnek. A következményekkel viszont ő sem számol. Megjön egy nap a gazda drága ajándékaival, de az öröm nem igazán ül ki az arcokra. Fel kell fedni előtte a titkot. Nincs sok teketóriázás, jobb, ha mielőbb megtudja, hogy takaros asszonykája nem maradt hűséges társa. Sem a büntetés, sem a vezeklés nem marad el, de a gyerek megszületik, s a kedélyek lassan csak elcsitulnak a házban.

Preissová A mostohalány (Její pastorkyňa) című története tragikusabb. Itt a hős húsz év körüli lány, akinek egy korban hozzá illő, igazi falusi pernahajder udvarol. A lány áldott állapotba kerül, de a férfi nem gondolja komolyan a kapcsolatot. Mikor a terhesség kiderül, már egy nála sokkal módosabb lánynak csapja a szelet, és titkát elhallgatva feleségül is kéri. A megesett lánynak akad ugyan kérője, csak éppen nem mutat hajlandóságot arra, hogy felnevelje egy másik, számára ellenséges férfi gyerekét. Hogy a menyegző mégis rendben lemenjen, a menyasszony anyja megöli az időközben világra jött gyermeket.

A megesett nő, a boldogság útjában álló, nem kívánt gyerek sorsa lett a közös nevezője a két történetből összegyúrt előadásnak, melyet Matúš Bachynec rendezett.

„Kerekes Vica nagy ívű filmes pályája mellett először játszik szlovák színpadon, és máris a Nemzetiben. Remekül helytáll a vonzó, megesett asszony szerepében. Árnyalt játékával bizonyítja, hogy a színpadra is valós érzelmeket visz, nem csak a kamera elé. Komoly drámai szerepeket rakhatnak a vállára, elbírja. Erős tehetségét nem fogják összeroppantani a még súlyosabb színészi terhek sem” – írtuk lapunkban Kerekes Vica alakításáról a tavalyi szeptemberi bemutatót követően. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?