Képtelen természetrajz

Michal Ajvaz kisprózáinak az ember (narrátor, főhős) és más alacsonyabbrendű élőlény, legtöbbször állat, egy-két esetben annak szörnyváltozatának a véletlen vagy fatális találkozása, küzdelme, kettejük közti viszonya és tusakodása a témájuk. A helyszínek reálisak, behatárolhatók, az utcákon, járműveken, olvasótermekben, tereken találja magát szemben hősünk az állattal. Hogy kik is ezek az élőlények? Hát, nem mindennapiak. Van köztük egy óriásvaránusz, melyet egy nő teper le, de úgy, hogy szinte szánni kezdjük az amúgy is kihalófélben lévő gyíkfélét. Közben az író nem kis cinizmussal a gondolkodó filozófusok szemére veti, hogy egyikőjük sem foglalkozott behatóan a varánuszokkal. Konkrétan Kantnak is felrója, hogy a háromméteres óriásgyíkról legalább néhány sor erejéig megemlékezhetett volna. Lehetséges, az a „jutalma” a filozófusnak, hogy egy varánusz üldözi őt a másvilágon.

Különös, ördöngös figurák Ajvaz hősei. A gróf például egy liftaknában lakik, mely egyben a kutatóintézet archívumának színhelye is, és kimondottan jól érzi magát. Ritkán szállnak ki közvetlen a feje felett a liftből.

Az elbeszélések során képtelen, abszurd élethelyzetekbe kerül a narrátor. Hatalmas kagyló követi Prága utcáin, egy megszökött elefánttal sétál, s azt fájlalja, hogy neki nem lehet ormánya. Majd egy hátizsákban medvebocsot cipel, s maga is zavarba jön, azt sem tudja, miért teszi, de ha nem vinné, lelkiismeret-furdalás gyötörné, inkább tovább hordozza a dög nehéz állatot. A Hüllők című elbeszélésben mi sem természetesebb annál, hogy Az eladott menyasszonyt is hüllők játsszák, senki sem lepődik meg a furcsa szereposztáson. A Telefonra várva főhőse egy utcai fülkében telefonáló tengeri csikóra lesz figyelmes. Végtelenül türelmesen szemléli az intelligensnek tartott tengeri állatot a vízzel megtöltött fülkében. Ajvaz hősei nem lázadnak, csak ritka esetben fordulnak szembe az állatokkal, ha mégis meg kell velük küzdeniük, önvédelemből teszik.

Nemcsak az ember-állat fura találkozásait követhetjük nyomon a cseh író elbeszéléseiben. Elméleteket gyárt, filozófiai kérdéseket vitat meg, önmagával is viaskodik, saját nézeteit ütközteti más gondolkodókéival, sőt a nyelvi játékokban rejlő félreértéseket is kiaknázza. Ez nem kis mértékben a fordító, Benyovszky Krisztián érdeme is, aki a könyv végén a prózaíró kötetben szereplő kisprózáinak világát jellemzi és boncolgatja. Számomra Ajvaz állatszörnyei hirtelen felbukkanásuk és félelmet keltő külsejük ellenére még az abszurd helyzetekben is szánalmasak és esendőek. Ők sem tudják, mi módon kerültek a civilizált világ, az emberek életterébe. De épp ezek miatt az abszurd, sokszor groteszk képek miatt érdemli meg Ajvaz prózavilága az olvasók figyelmét. Egy kis szerkesztői odafigyeléssel kiküszöbölhetőek lettek volna a könyvben előforduló helyesírási és nyomdahibák is. De fogjuk rá, ennyi kijár a nyomda ördögének. ĺgy az abszurd, a nem normaközvetítő írásmód még inkább betölti funkcióját. Ezért aztán nemtől, kortól és fajtól függetlenül mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom Michal Ajvaz kötetét.

(Michal Ajvaz: Az öreg varánusz visszatér, JAK, Kijárat Kiadó, 2004)