Kellemes bőségzavar

Pozsony. Tegnap adták át ünnepélyes keretek között a Lauer Edith és férje által alapított Posonium Irodalmi és Művészeti Díjakat – immár hetedik alkalommal – a Csemadok székházának nagytermében.

Koncsol Lászlónak Lauer Edith gratulál az életműdíjhozSomogyi Tibor felvételeAz életműdíjat idén Koncsol László vehette át több évtizedes, sokoldalú munkásságáért, melyet irodalomkritikusként, helytörténészként, költőként, nem utolsósorban kiváló pedagógusként és legendás szerkesztőként végzett. Alkotó akarat és morális tartás, hívő és konok igazságkeresés – egyebek mellett e szavakkal jellemezte pályáját Duba Gyula, aki nem csupán méltatóként volt jelen az ünnepségen: a fődíjat ugyanis ő vehette át Az élet lehajló ága című, a Madách-Posonium kiadásában megjelent regényéért. Tőzsér Árpád „az öregség érzéseket elzsongító elégiájának” nevezte Duba Gyula legfrissebb alkotását.

A Mátyásfalvi György által létrehozott Posonium Művészeti Díj életműdíját ezúttal kivételesen nem képzőművész, hanem fotóművész kapta: Tóthpál Gyula sok évtizedes munkásságáért, a riportfotó és a művészfotó területén alkotott, értékálló munkáiért vehette át az elismerést. „A 60-as, 80-as évek egyik legfontosabb fotóművésze” – mondta róla Koncsol László.

A kuratórium döntése alapján a Szülőföld-díjat ebben az évben Takács András vehette át több évtizedes néprajzi, szakírói és koreográfusi tevékenységéért.

A tavalyi gazdag könyvtermést jelzi, hogy a kuratórium három különdíjat is kiosztott. Juhász R. József, a hazai avantgárd költészet legismertebb személyisége Képben vagy? című, a Nap Kiadó műhelyében készült sokszínű és sokhangú, vizuális költészetet, képverseket tartalmazó kötetéért vette át a díjat. Vida Gergely nyelvi játékokban tobzódó és az irodalom legszélesebb rétegeivel kapcsolatot kialakító, Rokokó karaoke (Kalligram Kiadó) című verseskötetéért kapta az elismerést. Hogya György Istent látni című elbeszéléskötete is különdíjas lett. „Igényes, intellektuális próza – mondta Fónod Zoltán. – Magánya, útkeresése a titokzatosságból titokzatosságba vezető utat járja.” Az elsőkötetes szerzői díj egyik jutalmazottja Popély Árpád lett, a Fórum Kiadóban megjelent A csehszlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992) című munkájáért. Szarka László „fegyelmezett, tisztességes, részrehajlástól mentes történész”-nek nevezte a kötet szerzőjét, olyan történésznek, „akire régóta vár a szakma ezen a tájon.” A másik elsőkötetes díjat Szalay Zoltán vehette át Ártatlanság (Madách-Posonium) című elbeszéléskötetéért. „A nyelv örül, hogy novellát írhat Szalay által” – jellemezte a fiatal, tehetséges írót a tapasztalt pályatárs, Tóth László költő. (me)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?