Kelet-Európa, végállomás

Az amerikai, illetve egyesült arab emírségekbeli akció-thriller-fantasy az év egyik korai mélypontja, ahol Mark Neveldine és Brian Taylor (Crank – Felpörgetve, Crank 2. - Magasfeszültség, Gamer – Játék a végsőkig) az erőtlen írói triász (Gimble/ Hoffman/Goyer) zavaros gondolatait alakították tettekké. Szemellenzős vízióik párosulnak korlátolt elgondolásokkal.

Pórázukon a reménytelen Nicolas Cage vonaglott. Vállalhatatlanul. Újratervezett koponyával is. „Máskor is kötöttél már alkut, igaz, Johnny?” A kalamáris tartalmát is feleslegesen pazarolnám rá, pedig a Mocskos zsaru – New Orleans utcáin és a Ha/ver című tébolydáknál pislákolt némi remény... A menthetetlen Christopher Lambert (aki Luc Besson szőrös kebléről elég mélyre csúszott), a „fekete, francia, piás pap. Egy s.ggfej” (Idris Elba) és egyéb szerzetek kísértik evilági stációit. A fáma szerint Kelet-Európában odáznák el a Sátán beteljesülését.

E „pitiáner szélhámosság” vizuálisan egész erőteljes. Lenne, ha nem bárgyúra fazonírozták volna. Nyújtott, szakadt jeleneteit rémes animációs betétek tördelik. Legalább a magasztos balkáni helyszínekkel kezdhettek volna valamit! Anatóliáról nem is szólván. Fő a 3D! Forr. Izzik. És taccsra vágja a megvilágítást.

„Ebben nincs semmi értelem. Sem lelkiismeret.” Tűzfallal sem ajánlott.

Kaszás Dávid