Kedves Tanár úr!

ĺgy utólag elnézést, de míg fiatal az ember, mindig siet – no de hát valójában hova is?! A végén úgyis rájön, igazán csak a szisztematikus, rengeteg hangyamunkával járó építkezésnek van értelme. Míg azonban rádöbben erre az ifjú, sajnos, tán maga is átszalad a negyvenes mérföldkövön, s már saját nemzedékéről nosztalgiázik, egyre több emlék bukik elé jártában-keltében, s megtanulja, hogy az idő a kegyeltek számára szép bölcsességet ad. Olyat, mint a Zoli bácsié. Tempós munkát, milliárdnyi tapasztalatot, sok apró, villanásszerű felismerését az összetartozó dolgoknak.

Szeberényi Zoltán, Zoli bácsi, ahogyan ritka találkozásainkkor szólíthatom, ím, hetvenöt éves. Apám korabeli, pontosan egyidősek lennének. Korosztálya sok mindent megélt, megszenvedett, lelki és fizikai nyomort, világégést és szellemi rabságot. Vigyázva őrizgették a fényt, a lángot, hittek a Vox Humana tisztaságában és erejében. Átvonult a fejük felett s megmaradt emlékeik között 1968 reményteljes hangulata éppúgy, mint kora ifjúkoruk magyarverésekkel és kopaszra nyírásokkal mérgezett miliője. Bonyolult időket éltek, élnek a ma hetvenöt évesek. Értékrendek felmorzsolódásának, átváltozásának, az irodalom virágzásainak és hervadásainak idejét.

Szeberényi Zoltán életének négy évtizedét a nyitrai pedagógusképzésre tette fel. Oktatói tevékenysége mellett írt, elemzett, képet rajzolt arról, ami neki mindig is a legfontosabb volt: az irodalomról. Irodalmi „nagylexikona” egyedülálló méretű vállalkozás; persze a (cseh)szlovákiai magyar irodalom 1945 és 1999 közötti időszaka igen sok vitára adhat alkalmat – s adott is. Szeberényi Zoltán ennek ellenére higgadt, mértéktartó, pontos és odafigyelő módon hidat tudott építeni múlt és jelen közé. A híd gerince az ő ízlése, kifinomult értékrendje, vigyázó odafigyelése és becsületes, odaadó munkája.

Mestereinek – Turczel Lajosnak és Fábry Zoltánnak – türelmét és békítő kedvét továbbvivő szelíd embere Szeberényi Zoli bácsi a modern irodalomtörténetnek. Azon belül persze annak a (cseh)szlovákiai magyar szeletkének, amely mindig is mélyen érintette, és amely igazából foglalkoztatta. Szeberényi Zoltán kortársai – Csanda Sándor, Révész Bertalan, Rákos Péter (micsoda csapat!) – között egy szelíd állócsillag. Született mértékletessége, a hosszú évek pedagógusi munkája során megacélozódott fegyelme soha nem engedte, hogy tolla végére akár csak a sértésnek a határát súroló jelző kerüljön. ĺtélete ennek ellenére súlyos és megszívlelendő.

Zoli bácsit nem igazán kényeztették el sem díjakkal, sem kitüntetésekkel, bár szinte biztos vagyok abban, maga is úgy gondolja, nem ezeken múlik. Hanem a letett garason. Az írás hatalom! Az írás Mágia! Az írás istentől való gondolatok betűbe öntésének tudása. Szeberényi Zoltán pedig ennek tudója. Kedves barátjának, Ozsvald Árpádnak a műveit igen nagy szeretettel értékeli, és hasonlóan bensőséges a viszonya Turczel tanár úrhoz is. Aki ezen titokzatos belső kapcsolatoknak a külső megnyilvánulásaira kíváncsi, szerezze be Szeberényi Zoltánnak a két említett alkotóról írott kismonográfiáját.

Sajnos, mostanában keveset hallok Zoli bácsiról. A lapokban is kevesebb írását lehet olvasni. Pedig józan értékítélete számos esetben orientációs pont lehetne az irodalom áttekinthetetlen dzsungelében, írásai újabb és újabb, eddig rejtőző összefüggésekről ránthatnák le a leplet. Pedagógusi életműve is jelentős. Az általa kinevelt nemzedék – a szlovákiai magyar tanítók egész hada – azt a fajta élet- és irodalomszemléletet adja tovább, amelyet annak idején, egyetemi évei alatt a tanár úrtól megtanult.

Szeberényi Zoltán 75 éves. Háromnegyed évszázad súlyával és könnyedségével figyeli a jelen történéseit, ha gyomot lát, kitépi, ha elvadult ágat talál, lefűrészeli, mint egy jó kertész. Aztán ojt, rügyet helyez a kéreg alá, figyeli, megfogan-e, hajt-e már. ĺrásait rendezgeti, figyelve az egységre, gondolatait lejegyzi, az elmúlt idő és a történések tükrében jó alaposan megtisztítva azokat minden sallangtól. Mert csak a tiszta, emberi szó az érték. Ennek tudósa Szeberényi Zoltán tanár úr – aki nevelő, vigyázó, vagyis afféle régi vágású humanista. A komáromi Csokonai utcában a kiskert nyári virágai éppen legszebb pompájukban ragyognak.

E pár sorral köszöntöm a tanár urat, egy súlyos háromnegyed évszázad tanúját, krónikását, formálóját és értékelőjét. Erőt, egészséget, Zoli bácsi!