Kasszafúrás lenn délen

Előrebocsátom, hogy nagy Coen-rajongó vagyok, a Fargo című film például megváltozatta az életemet. Ezért az ördögi testvérpár minden soron következő dobását fokozott izgalommal várom, és előre eldöntöm, nem fogok „szőrszálhasogatni”.

Most azonban kissé csalódtam. Ethan és Joel Coen ugyanis a mainstream vígjátékot eresztette össze az abszurd humorral, illetve a „coenes” jellemkomikummal, ami lehetetlen vállalkozás. Ráadásul a Betörő az albérlőm egy 1955-ös angol bűnügyi vígjáték remake-je, azaz még csak nem is saját ötletből született. Az eredeti rendező állítólag Joel Coent kérte fel a forgatókönyv megírására, aztán mikor elolvasta, fejvesztve menekült, Coenékre hagyva rendezői székét. Neki valószínűleg túl „agyament” volt az alkotás, hőseinknek, az amerikai független filmezés etalon-figuráinak viszont az alapmű volt túl „hagyományos”.

Nézzük, miről is van szó.

Egy amatőr zenészeknek álcázott botcsinálta bűnbanda kaszszát robbantani készül, terveiket azonban veszélyezteti a gyanakvó házinéni, akinek pincéjéből alagutat fúrnak. Nincs más megoldás: a nénit el kell tenni láb alól. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint pancser barátaink hitték.

Nos, ebből is látható, hogy a sztori nem éppen fantáziadús. A lényeg itt a részletekben leledzik, a kidolgozásban, a poénos nüánszokban. A helyzetek már az eredetiben is a burleszk felé hajlottak, nem éppen realista szituációk sorjáztak a vásznon, és mivel az új változat alkotói hűen követték a cselekményt, nehéz volt ellensúlyozni a story board bugyutaságát. Ráadásul ez a filmes műfaj nem tűri az összetett jellemábrázolást, a színészek inkább karikatúra-figurákat formálnak meg. Talán megváltoztathatnánk a helyszínt, töprengtek Coenék, és a londoni King’s Crossról Mississippi állam egyik csendes porfészkébe helyezték a sztorit. Azon a vidéken szerintük békésen szunyókáló sheriffek, Little Richardra hajazó papok és vakbuzgó keresztény matrónák élnek. Állandóan szól a gospell, a kisegítő személyzet pedig mindenütt fekete. De hagyjuk a kliséket, illetve legyünk elnézőek, és tekintsük őket parodisztikus elemeknek, mint mondjuk a Big Lebowsky-ban.

Érdekes módon a film legkellemesebb meglepetése Tom Hanks. Nyilván ő is örömmel vállalt valami egészen mást, legalább addig sem kellett katonatiszteket játszania. Déli arisztokratának van maszkírozva, mintha egy Mark Twain-regényből lépett volna ki. Echte délies kiejtéssel szaval Poe-verseket, hízeleg az öregasszonynak, és vesz le a lábáról szinte mindenkit. Ez a sátánian mézesmázos úriember a klasszika-filológia professzoraként mutatkozik be, betörőtársaival is ugyanolyan nyelvi igényességgel beszél, mint a házinénivel. Ezek a film legjobb pillanatai. (Külön felhívom a figyelmet Hanks asztmás, hiénaszerű nevetésére.)

Az álprofesszor ellenpárja az izomagyú baseballjátékos, szerintem minden amerikai sportrajongó vérig sértődhetett érte. A Coen-filmek közönsége viszont kissé túljátszottnak, ripacskodónak találhatja a szellemi fogyatékos izompacsirta figuráját, csakúgy, mint a Hitler-bajszos vietnami tábornokot.

Talán a hip-hop fiú (Marlon Wayans) a leghitelesebb ebből a bandából, ám a végén ő is elszúrja a dolgot a házinéni lelövése című jelenetben, amikor az addig piszkos szájú „nigger” minden átmenet nélkül szentimentálisba csúszik.

Amikor pedig a banda tagjai sorra hullani kezdenek, az egész kissé unalmassá válik, és a dramaturgiai egyenetlenségeket még Tom Hanks sem tudja feledtetni. Tombolnak a burleszk-gegek, a néni macskája pedig a legvégén még egy lapáttal rápakol a giccskavalkádra. Cannes-ban a legjobb női alakítás díjával jutalmazták a fekete asszonyságot játszó Irma P. Hall-t, aki ebben a környezetben valóban domborít, még ha gesztusai, szemforgatásai, mimikája néha kissé túlspilázott is. Mindenesetre szívesen megnézném valami másban, mondjuk egy Steinbeck regény-adaptációban.

A Betörő az albérlőm valószínűleg nem lesz kasszasiker a multiplexekben, mivel a célközönség bemérése nem igazán sikerült. A mainstream közönségnek egyszerűen túl furcsa, a zsenialitást eleve elváró Coen-rajongóknak pedig túl közönséges. Minket ugyanis nem lehet egy ironikus krimivel jóllakatni.