Jubilánsokat köszöntöttek a pozsonyi magyar nagykövetségen

Pozsony |

<p><span style="font-size: 11.8181819915771px;">A szlovákiai magyar kulturális és tudományos élet jubileumot ünneplő nagyjait köszöntötték Magyarország pozsonyi nagykövetségén csütörtökön.</span></p>

A pozsonyi külképviselet adventi rendezvénye már többéves múltra tekint vissza, az ünnepségen hagyományosan a felvidéki magyar közélet hat olyan neves szereplőjének mondanak köszönetet munkásságukért, akik hetvenedik születésnapjukat vagy születésük más kerek évfordulóját ünnepelték az adott évben. Tőzsér Árpád író az idei ünnepség keretében vette át a Nemzet Művésze díjat.     A kulturális programmal átszőtt ünnepségen először Harmati Zsolt, Magyarország pozsonyi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője köszöntötte a jubilánsokat, majd Lacza Tihamér, a szlovák közszolgálati rádió magyar adásának szerkesztője méltatta a közéleti szereplők munkásságát.     Az ünnepség keretében elsőként Tőzsér Árpád Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész eddigi életútját idézte fel a szónok, majd az ünnepelt Dévényi Sándortól, a Magyar Művészeti Akadémia alelnökétől átvette a neki már korábban megítélt Nemzet Művésze díjjal járó oklevelet. Ezután a nagykövetség ajándékait vehették át az ünnepeltek, sorrendben Szabó Rezső alkotmányjogász, Zsilka Tibor egyetemi tanár, nyelvész, Duka-Zólyomi Emese karnagy, Reiter István hegedűművész és Boráros Imre színművész.     Harmati Zsolt a nagykövetség által teremtett hagyományról az MTI-nek azt mondta, a köszöntéssel az ünnepelteknek és egész környezetüknek jelzik: az anyaország nem feledkezik meg róluk.     Az ünnepségen jelen volt Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára is, aki úgy vélekedett, hogy az ünnepeltek teljesítményeinek értékelése fontos momentuma a felvidéki magyarsággal való kapcsolattartásnak, amelyet a szaktárca kiemelt fontosságú feladatai között tart számon. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?