<p>Tauno Yliruusi Börtönkarrier című művét Erdeős Anna feldolgozásában és rendezésében, Szemenyei János zenéjével mutatja be ma a Komáromi Jókai Színház.</p>
Jön a zenés-táncos Börtönkarrier
Komárom |
A teátrum 2015/2016-os évadának első nagyszínpadi bemutatója nem hagyományos előadás: első ránézésre formailag és gondolatilag is nehéz azonosítani. A nemrég elhunyt finn szerző története azt fejtegeti, hogy a börtönben nagyobb védettségben, biztonságban élhet korunk agyonhajszolt, a bürokráciának kitett embere, mint szabadlábon. Hát még ha bűnöző! A komédia főhőse minden tőle telhetőt megtesz, hogy minél hosszabb időt tölthessen a rácsok mögött: azért szökik meg a lehető legfeltűnőbb módon a cellájából, egy nappal a szabadulása előtt, majd a „civil” életben is minden cselekedetét ez a szándék motiválja. Nem rajta múlik, hogy mégsem éri el a célját. Ebből az alaphelyzetből indult ki a darabot átdolgozó Erdeős Anna, aki az előadás rendezője is, és szerzőtársa, Szemenyei János zeneszerző. Nemcsak zenés vígjátékká gyúrták az eredetileg prózai színdarabot, hanem Erdeős Anna alaposan leporolta és újraértelmezte Yliruusi történetét: metszőbbre, élesebbre fogalmazta a társadalmi konfliktusokat. Kiragadta a kicsit álmos finn világból a sztorit, és egy mindannyiunk számára ismerős korrupt, deformált társadalmi modellt állított színpadra, ahol a gazságnak semmi nem szabhat határt, ahol bukni csak felfelé lehet. A Komáromi Jókai Színház előadása vállaltan Brecht Koldusoperájára asszociál. Erdeős Anna dalszövegei nem érzelgős versikék, hanem kőkemény kritikával megfogalmazott szociológiai pillanatképek, Szemenyei János zenéje, songszerű dalai Kurt Weill dalainak frissességét, dinamikáját, humorát idézik. Az előadás formai világa is ezt a színházi stílust célozza meg. A hátradőlős, édes-bús, mindentől távoli történetmesélés helyett most kénytelenek leszünk tükörbe nézni. Magunkra ismerünk-e, felismerjük-e a körülöttünk levő hatalmi gépezet szereplőit? Vajon nekünk mit jelent a szabadság? A komfortzónát? A biztonságot? A helyzetek állandóságát és kiszámíthatatlanságát?A produkcióban Szabó Viktor, Losonczi Kata m.v., Fabó Tibor, Dobra Mária m.v., Bernáth Tamás, Majorfalvi Bálint, Holocsy Krisztina, Skronka Tibor, Bandor Éva, Olasz István, Németh István, Tóth Károly és Culka Ottó lép színpadra. (k)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.06.
Hatalmi harc a tündértársadalomban
2024. 11.08.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.