Jön a cannes-i nagydíjas Adele élete

Pozsony |

<p>A meleg filmek idei pozsonyi szemléjén több más fesztiválon díjazott alkotást is láthat a közönség.&nbsp;</p>

Abdellatif Kechiche rendező Adele élete című filmje idén Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát és a kritikusok díját is. „A film eredetisége abban rejlik, hogy teljes természetességgel mutat meg egy női homoszexuális viszonyt, s nem annak másságára, hanem a szerelem egyetemes jellegére koncentrál” – írták a műről. A New York-i Tribeca fesztiválon díjazták Ferzan Ozpetek Szerelem, pasta, tenger című vígjátékát. A népszerű olasz rendező filmjének középpontjában egy előkelő tésztagyáros család áll. Két reménységük – Tommaso és Antonio – másképp képzeli el az életét, mint ahogy felmenőik szeretnék, s ebből komoly galiba támad. Malgorzata Szumowska lengyel rendező Nevében… című filmjét Trencsénteplicben az ArtFilmen már vetítették. Főhőse Adam, aki 21 éves korában dönt úgy, hogy a papi hivatást választja. Célja, hogy Eva elől, aki szerelmével ostromolja, a cölibátusba „meneküljön”. Ám ez sem segít rajta, mert a fiúkhoz vonzódik. Már katolikus papként megismerkedik Lukasszal, egy visszahúzódó fiúval, és teljesen összezavarodik. Lucía Puenzo XXY című drámája egy 15 éves lányról szól, akinek súlyos titkolnivalója van: valójában fiúként érez. A meghökkentő dráma nagyban hozzájárul a transzszexualitás megértéséhez.Vetítenek klasszikus alkotást is: Ingmar Bergman 1966-os, Persona című filmjét, amelynek hőse, Elizabeth Vogler színésznő egyik előadása után megnémul. A klinikán Almát rendelik mellé ápolónőnek. Olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy a terápiát egy tengerparti nyaralóban folytatják. (tébé) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?