„Játszani is engedd…”

Rimaszombat. Jó hangulatú versenyzők, magas színvonalú elődöntő, jól működő szervezés, kiváló kísérő programok. Ez a négy tény jellemzi a XI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny elődöntőjét és döntőit.

Rimaszombat. Jó hangulatú versenyzők, magas színvonalú elődöntő, jól működő szervezés, kiváló kísérő programok. Ez a négy tény jellemzi a XI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny elődöntőjét és döntőit. A tegnap lezajlott elődöntőkben az első négy kategóriákból öt versenyzőt juttattak a zsűrik a mai döntőbe. Az ötödik kategória, azaz a felnőttek és a megzenésített versek kategóriájának döntőjére már tegnap délután sor került ugyan, de az eredményt csak a ma esti ünnepi gálán, az eredményhirdetéskor tudhatják meg az érdekeltek és a közönség. A zsűri tagjai nagyon jó színvonalról, erős produkciókról, tehetséges fiatalokról nyilatkoztak. Különösen érvényes ez a harmadik kategória versenyzőire. A kísérő programok minden rendezvényén telt ház van, a rimaszombati Fő téren hálás közönség tapsolta meg a megzenésített versek kategóriájának előadóit, az esti fesztiválklubban jó hangulat uralkodott. A füleki Apropó Színpad délelőtti bemutatóját és a Thália Színház Lúdas Matyi előadását a város iskolásai és az éppen ráérő versenyzők is megtekinthették. Több száz fős, eleven, mozgó tömeg élénk zsivajától hangos a tér és a kultúrház környéke. A mai döntősök pedig egy csipetnyi lámpalázzal várják a megmérettetést. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?