Jacko: csőd vár rá

Michael Jackson, a pop egykori királya komoly anyagi gondokkal küzd. Gyakorlatilag semmilyen bevételi forrása nincs, megalomániája és hihetetlen hóbortjai viszont továbbra is nyelik a pénzt. Egykori pénzügyi tanácsadója szerint Jacko „ketyegő időzített bomba”, amely rövidesen nagyot robban. A karrierje csúcspontján évi százmillió dollár felett kereső sztárnak a jelenlegi életvitelét folytatva mindössze két hónapra elegendő felélhető vagyona maradt.

Közben egykori tanácsadó cége, a Union Finance And Investment Corporation beperelte, mondván a sztár több mint tízmillió dollárral tartozik neki, és még az elkerülhetetlennek látszó csődeljárás megkezdése előtt szeretné behajtani az összeget.

Jacko ellen jelenleg több mint ezer (!) per folyik a legkülönfélébb okokból. Többnyire azért, mert lemondta a koncertjeit, nem fizetett idejében, vagy letagadta, hogy egyáltalán vásárolt volna valamit az adott cégtől. A sztár számos értékes luxusingatlannal rendelkezik, villái vannak a világ jó néhány exkluzív üdülőhelyén, farmjai és palotái Kaliforniában és Las Vegasban. Emellett ott a híres-hírhedt Neverland csodaparkja is. A baj csak az, hogy az ingatlanokat szinte kivétel nélkül jelzálog terheli, és a megrendült egészségű sztárnak szinte semmi esélye, hogy ismét jól kereső énekessé váljon. ĺgy könnyen valószínű, hogy a pop királyára hamarosan az adósok börtöne vár... (o,p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?