Új Kertész Imre-kötet jelent meg

kép

Megjelent Kertész Imre Lét és írás: Feljegyzések 1959-1973 című kötete. A Sorstalanság című regény keletkezéstörténetét árnyaló mű a korábbi forrásoknál mélyrehatóbb képet ad arról, hogy milyen irodalmi, filozófiai és történeti műveket olvasott a Nobel-díjas író. A kötetet a Könyvhéten is bemutatják.

A Kertész Imre Intézetet fenntartó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában 2020 decemberében jelent meg a Nobel-díjas író Világvég-történetek című elbeszéléskötete, amelyet még Kertész Imre állított össze 1995-ben. A könyv a szerző korábbi, kevésbé ismert műveiből egy kisregényt, két elbeszélést, két novellát és egy esszét tartalmazott. Két évvel később - Kertész Imre 20 éve átadott irodalmi Nobel-díjának évfordulóján - jelent meg a Sorstalanság című világhírű regény 33. kiadása, amelynek alapját az 1993-as, a szerző által átdolgozott kiadás adta. A kötet különlegessége volt, hogy a szöveg idegen és régies kifejezéseinek megértését magyarázó jegyzetek segítették. Kertész Imre születésnapján, 2023 novemberében ismerhette meg a közönség a Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958-1963 című műhelynaplót, amelyet a Sorstalanság megírásával párhuzamosan vezetett a Nobel-díjas író. A "műhelyfeljegyzéseket" és eddig sosem publikált novella-, kisregény- és színműterveket egyaránt tartalmazó kötetben nyomon követhető volt az az alkotófolyamat, amelyben Kertész irodalmi formába öntötte a haláltáborokban átélt élményeit. 

A Sorstalanság keletkezéstörténetét árnyalja tovább a Kertész Imre Intézet gondozásában, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kiadásában idei könyvhétre megjelent Lét és írás. Feljegyzések 1959-1973 című szövegfüzér, amelyet Kertész Imre a regény 1973-as visszautasítását követően állított össze a mű születéséhez kapcsolódó dokumentumokból. A könyv minden korábbi forrásnál mélyebb betekintést nyújt abba, hogyan gondolkodott, valamint hogy milyen irodalmi, filozófiai és történeti műveket olvasott Kertész Imre.

Az író önéletrajzi feljegyzéseit mintegy 400 magyarázó jegyzet, gazdag fogalomtár és informatív névmutató kíséri. A kötet utószavában pedig Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója, a kézirat keletkezéstörténetét, irodalmi és filozófiai adalékait tárja az olvasók elé.

A kötetről a 95. Ünnepi Könyvhéten beszélgetés is lesz június 15-én 10 óra 30 perctől a Vörösmarty téri színpadon. Június 15-én pedig 12 óra 30 perctől ismerteti a mű keletkezéstörténetét Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány standjánál. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?