Ismét elhalasztották a Tenet premierjét

dddd
Los Angeles |

Meghatározatlan időre elhalasztották Christopher Nolan Tenet című filmjének premierjét – jelentette be a Warner Bros. stúdió.A sci-fibe oltott kémdrámától eredetileg a nyári moziszezon megmentését várták.

 Augusztus 12-én mutatták volna be Észak-Amerikában, ez lett volna a járvány miatti kényszerszünet utáni első nagy hollywoodi film a fokozatosan újranyitó mozikban. 
A premier időpontját március közepe óta már harmadszor változtatták meg: eredetileg július 17-én lett volna, először július 31-re, majd augusztus 12-re tolták el. A Warner Bros. friss közleményében az áll, hogy „sajnos a járvány tovább terjed, emiatt át kellett gondolni a filmforgalmazási időpontokat”. A stúdió már korábban közölte, azt tervezi, hogy a John David Washington és Robert Pattinson főszereplésével készült produkció a szokásosnál hosszabb ideig marad majd műsoron a filmszínházakban. Jelenleg azonban egyáltalán nem szerepel az idei premierek listáján, és a növekvő amerikai fertőzésszám miatt bizonytalan a sorsa. 
A Warner vélhetően nem akarta kockáztatni, hogy a film Európában vagy Ázsiában kerüljön először mozikba. Biztos, hogy nem egy szokásos, az egész világon egyszerre időzített premierre lehet számítani, és az is biztos, hogy Nolan ragaszkodni fog ahhoz, hogy a filmjét először moziban láthassa a közönség. 
A film egy titkos ügynökről szól, aki képes visszaforgatni az időt. Erre azért van szükség, hogy megakadályozzon egy harmadik világháborút.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?