Ismeretlen bizánci várost tártak fel Bulgáriában

Szófia |

<p>Ismeretlen bizánci várost tártak fel Bulgária déli részén; a települést, amelyről egyetlen ismert írott forrás sem tesz említést, a 12. században hagyták el lakói.</p>

Velikan városa mellett az ország déli régióit a török határral összekötő Marica-autópálya építése kapcsán végeztek leletmentő feltárásokat - olvasható az Archaeology in Bulgaria hírportálon. Az ásatások során előkerültek 9. századi veremházak, de a lakóépületek többségét kőből emelték, s a régészek feltárták a középkori temetőt is. 

"A település a 11-12. században, az első bolgár állam (632-1018) és a második bolgár állam (1185-1190) közötti időszakban, a bizánci uralom alatt élte virágkorát" - ismertette Sztanimir Sztojcsev ásatásvezető régész, a Sumeni Regionális Múzeum szakembere.

Mint kifejtette, a leletek alapján igen tehetős volt a város. Kifinomult kerámiatárgyak és ékszerek sokasága került napvilágra, de nagy számban tártak fel fegyvereket, egyebek mellett dárdahegyeket, s rengeteg háztartási fémtárgyra, például lakatokra, zsanérokra leltek.

A város a 12. század végén néptelenedett el. Mint Sztanimir Sztojcsev elmondta, ebben az időben a térségben több más települést is elhagytak a lakosai.  "Jelenleg még nem tudjuk, hogy miért ürült ki a város, lehet, hogy egy közelgő támadás, vagy valamilyen járvány késztette menekülésre az embereket" - fejtegette a régész.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?