Megszavazta az Országgyűlés az alaptörvény 15. módosítását, amely felfüggeszthetővé teszi a magyar állampolgárságot

momentum

Ma délután megszavazta az Országgyűlés az alaptörvény 15. módosítását, amely azt is kimondja, hogy csak két nem van: férfi és nő. Az ellenzéki Momentum ismét tiltakozó akciót szervezett, több százan tüntettek a parlament előtt.

Röviddel este 5 után megszavazta az Országgyűlés az alaptörvény 15. módosítását, amely egyebek mellett azt is kimondja, hogy csak két nem van: férfi és nő. A gyerekek "jogainak" védelme minden más alapvető jogot megelőz majd, várhatóan erre, valamint a gyülekezési törvény módosítására alapozva akarja a kormány ellehetetleníteni a Pride-ot.

A módosítást 140 igen, 21 nem szavazattal fogadták el, összesen 161 képviselő szavazott. A Momentum képviselői nem vehettek részt a szavazáson, mert Kövér László (Fidesz) kitiltotta őket az ülésről.

Az Alaptörvényben mondta ki a Fidesz azt is, hogy „Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos”. Ez a droghasználati törvények szigorítását vetíti előre.

Alaptörvényi védelmet kapott a készpénzhasználat: kimondták, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy készpénzzel fizessen.

Felfüggeszthetővé vált a magyar állampolgárság

A javaslat elfogadása felfüggeszthetővé tette a magyar állampolgárságát annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent. Akinek felfüggesztik az állampolgárságát, az kiutasítható lesz Magyarország területéről. Igaz, ez a rendelkezés - legalábbis egyelőre - nem vonatkozik majd az uniós állampolgárokra. 

A módosítás értelmében tehát csak azoktól vonható meg a magyar állampolgárság, akik a magyar mellett nem uniós állam állampolgárságával rendelkeznek. Az uniós tagállamok mellett kivételt jelentenek még az Európai Gazdasági Térség államai, vagyis a 27 EU-s ország mellett még Izland, Liechtenstein és Norvégia. Nem tartozik azonban a kivételek közé Nagy-Britannia, amely csak 2020-ig volt az EGT tagállama.

Törölték a bibliai utalást

Utólag a törvény szövegén több helyen módosítottak. Az eredetiben az szerepelt, hogy „az ember születési neme biológiai adottság, amely – a teremtés sorrendjével egyezően – vagy férfi, vagy nő lehet”, utólag a bibliai utalást törölték. 

Módosult az állampolgárság felfüggesztését lehetővé tevő mondat is: kivették a javaslatból, hogy az nem érvényes az olyan kettős állampolgárokra, akik másik állampolgársága az Európai Gazdasági Térség (EU, Norvégia, Izland, Liechtenstein, Svájc) valamelyik államához kötődik. Ezt azzal indokolták, hogy ez úgyis benne lesz az erről szóló törvényben. 

A Fidesz cselhez folyamodott

A Momentum korábban blokádot hirdetett a parlamenthez, hogy megakadályozza a kormánypárti képviselők bejutását. A Fidesz-KDNP frakciója ezt úgy cselezte ki, hogy már az ülés kezdetére, délután egy órára berendelte a tagjait, míg a Momentum blokádja csak 3 órakor vette kezdetét. Az ellenzéki képviselők vélhetően arra számítottak, hogy a kormánypárti politikusok csak a fontosabb részre érkeznek meg, de ezúttal a napirend előtti vitákat és a kérdéseket se hagyta ki a többség.

Az ellenzéki mozgalom korábban a gyülekezési törvény módosítása ellen füstgyertyákkal tiltakozott az üléstereben, Kövér László házelnök emiatt kitiltotta a Momentumot a parlamentből és rekordbírságot szabott ki a párt képviselőire.

A Telex helyszíni tudósítója szerint a Parlament autós bejárata előtt demonstráló momentumosokat a rendőrök egyenként húzták fel a földről, akik közül korábban többen a lábuknál, gyorskötözővel kötötték össze magukat társaikkal. A tüntetőket igazoltatták. A bejáratot és környékét rendőrsorfal védte a tiltakozóktól.

17 órakor tüntetéssel folytatódott a tiltakozó akció a Kossuth téren, ahol felszólalt Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?