Irodalmunk fejlődése

Gondolatgazdag esszében foglalkozik Pomogáts Béla az Irodalmi Szemle legújabb számában a regionális irodalom – nemzeti irodalom – világirodalom kérdésével. Megítélése szerint „irodalmunk fejlődésében a regionális szempontoknak … kétségtelenül szerepük volt, ám valószínűleg közel sem olyan erős, mint a német vagy más nyugat-európai nyelvek esetében.” Ezt a gondolatmenetet erősíti az a felismerés is, hogy a magyar nemzeti irodalom 20. századi decentralizációját „nem a regionális kultúrák újólagos megjelenése készítette elő, miként a német vagy a francia irodalomban, hanem a történelmi és politikai kényszerűség”. Az elmúlt esztendők fejlődését is ennek a „hagyományos trianoni képnek” az átrendeződése határozta meg. A nemzetiségi irodalmak – Pomogáts Béla megállapítása szerint – „a regionális és az egységes nemzeti irodalmi hagyományok forrásaiból” táplálkoztak.

A folyóirat szépirodalmi részét Tőzsér Árpád két verse (Zsé arca, Zeusz és Héra veszekszik) nyitja, mindkettő az életmű szempontjából is „új csapást” jelent. Közli a lap Lászlóffy Csaba és Gyüre Lajos verseit, valamint Fábián László elbeszélését és Bálint Péter regényrészletét.

Utak és lehetőségek címmel Fónod Zoltán a XX. Századi világirodalmának fontosabb irányzatait, jelentőségeit tekinti át, melyek hatással lehetnek az egyetemes magyar, valamint a kisebbségi irodalom fejlődésére. Globalitások a magyar irodalomban címmel Tőzsér Árpád előadását is közli a lap, mely a Tokaji ĺrótábor rendezvényén hangzott el. A Tallózó rovat közli Kibédi Varga Áron írását (Magyar-magyar kapcsolatok és az irodalom). A vendég kritikákban pedig Csoóri Sándor (Csöndes tériszony) és Marsall László (Szélketrec című) kötetéről olvashatunk. (dz)