Irodalmi Nobel-díj: Mit szól a döntéshez?

Görözdi Judit irodalomtörténész, a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézete munkatársa:Idén bejött a papírforma, vagyis a fogadóirodák esélyese! Azt gondolom, amit Szvetlana Alekszijevics fehérorosz írónő végez el a szövegeivel, nagy jelentőséggel bír. Hiszen a közelmúlt szovjet történelmének olyan eseményeit, szempontjait dolgozza fel dokumentumregényeiben, amelyeket a hivatalos történetírás elhallgat: mintegy felszabadítja ezeket a manipuláció alól a társadalom történelmi emlékezete számára. Magyarul is olvasható pár könyve. A magam részéről azonban jobban szeretem azokat a műveket, amelyek az egyén felszabadítására törekszenek a szépirodalom eszközeivel önnön – kulturális, szociális, történelmi gyökerű – előítéletei, megrögzöttségei alól, ezért az én „favoritom” Nádas Péter volt. Jon Fosse norvég drámaírónak is őszintén szorítottam. Annak viszont örülök, hogy a migránsválság közepén a 2015-ös irodalmi Nobel-díj nem vált politikai állásfoglalássá. Ettől tartottam egy kicsit. Vida Gergely költő, szerkesztő: Bevallom, Szvetlana Alekszijevics nevével egy idei (vagy tavalyi?) Jelenkorban találkoztam először. Félreraktam, nem tudom miért, de abban biztos vagyok, hogy el akartam olvasni. Aztán valamiért nem történt meg, amint hazaérek, rögvest előkeresem. Amúgy meg somolygok magamban, ezen a bájos anakronizmuson, amelyben, gondolom, sokan osztozunk, és amelyet a Nobel-bizottság is rendesen táplál: hogy mennyire előttem vannak még a dolgok, hogy majd egyszer minden be lesz pótolva. Remélem, hogy egész Fehéroroszország büszke lesz díjazottjára, és nem csak a fele, ahogy egynémely országban az már megesett.