<p>Egyedülálló nyári, szabadtéri moziélményt kínál a Bažant kinematográf vándormozi, amely tizedik éve a hazai és a cseh filmeket népszerűsíti a főváros és egyes vidéki városok főterein.</p>
Indul a Bažant nyári mozi
Nemcsak a csillagtetős, ingyenes mozizás vonzó ebben a projektben, hanem az is, hogy az adott év legsikeresebb közönségfilmjeit tűzi műsorára. Ezen a nyáron Pozsonyon és Kassán kívül egyebek között Nyitrán; Losoncon, Érsekújvárban és Vágsellyén állomásozik majd a napokban útjára induló nyári mozibusz. Amely az egyik legvonzóbb nyári eseményt, a Bažant Pohoda multimediális fesztivált sem kerüli el. Idén egyebek között Zuzana Liová A ház című, számos díjjal kitüntetett filmje, valamint Martin Šulík ugyancsak díjnyertes alkotása, a Cigány című mozgókép szerepel a kínálatban. Azért csupán e kettőt említjük, mivel – a filmek minősége és értéke mellett természetesen – az elsőből Bárdos Judit több díjjal elismert színészi alakítására, a másikból pedig Mokos Attila emlékezetes pillanatokat nyújtó játékára érdemes figyelni. Az egyes helyszínek programját és a filmek ismertetőit megtalálják a www.kinematograf.sk honlapon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.