Így történt, pontosan így

Oliver Malina Morgenstern Úgy történt, hogy… című hetvenperces munkája most került képernyőre, a visszaemlékezések záróakkordjaként. Eredeti dokumentumok, friss vallomások és játékfilmbe illő, szellemesen megrendezett, pár perces epizódok füzére a film, amelynek kezdő képsora a Szigorúan ellenőrzött vonatok híres pecsételős jelenete. Az állomásfőnök és a távírász kisasszony érzéki összecsengése. Rögtön utána előkerül az író ereklyeként őrzött ollója, amellyel egykor a kollázsait készítette, s felnyílik egy kis koffer, réges-régi fotókkal, iratokkal, a hagyaték legfontosabb tárgyaival. „Minél idősebb az ember, annál inkább vágyik vissza a gyerekkorába” – halljuk az írót megszólaltató Oldřich Kaisert, aki az Őfelsége pincére voltam című Menzel-filmben teljes lényével formálta meg őt, s ezzel el is indulunk azon az úton, amelyre Oliver Malina Morgenstern visz bennünket. Mintha Tomáš Mazal remek Hrabal-kalauza elevenedne meg előttünk, amelyben születésétől egészen a haláláig kísérjük az írót, meg-megállva gazdag életének minden fontos helyszínén. A ma már Brünnhöz tartozó Židenicében az író szülőházába kalauzol bennünket a kamera, egykori szomszédok visszaemlékezéseit hallgatva éled újra előttünk az író alakja. Vér szerinti apja a Monarchia hadseregében szolgált, amikor várandós édesanyja férjhez ment a polnái sörgyár könyvelőjéhez, František Hrabalhoz. A kétéves Bohoušek piros kabátkában, kakastollal a kalapjában nemegyszer tűnt el úgy a sörgyárban, hogy halálra rémült szülei nem tudták, hol keressék. A sör ízét is korán megismerte. Már gyerekként részegre itta magát. Nymburk a következő megálló, ahová 1919 nyarán költöznek a szülők, már két gyerekkel, mivel a papa ott kapott gondnoki állást. Oda érkezett előzetes bejelentése alapján csupán két hétre, aztán mégis egy életre Pepin bácsi, aki hangos és megállíthatatlan beszédével első számú csodabogara lett az idilli kisvárosnak. Nymburkban az általános iskola kapuja is megnyílik előttünk, majd a gimnáziumé, ahol 1934-ben érettségizett az idősebb Hrabal fiú. Megszólalnak a mai diákok: szeretnék, ha átneveznék az iskolát, legyen csak nymburki gimnázium, nem kell hozzá Hrabal neve, elvégre rossz tanuló volt. „Ha megjön az eszük, szégyellni fogják magukat” – vélekedik egy helybéli lakos, a szégyen mindenesetre már országos mérteket öltött. A színházat is látjuk, ahol nemcsak a szülők vállaltak alkalmanként kisebb-nagyobb szerepet, egyetlenegyszer a fiuk is. Huszonkilenc évesen. Édesanyja sokak szerint olyan jól játszott, hogy ha nem ragad le a nymburki sörgyárban, fővárosi színtársulat tagjaként is elismert színésznő lehetett volna. Pepin bácsit pedig még a nevelőapjánál is jobban szerette Hrabal, mert a hangjával és a táncával mindenkit elkápráztatott.„Libeňnek lelke is van, nemcsak múltja” – írja egy helyütt a cseh széppróza kiemelkedő alakja. Ott, az Örökkévalóság gátján köt életre szóló barátságot Vladimír Boudníkkal és Egon Bondyval. Egy képzőművész és egy költő vallomását halljuk, plusz egy gyengéd barbárét, aki szerint Hrabal már fiatalon is sokat ivott. A libeňi kocsmák elmaradhatatlan vendége volt. „Boldogan éltünk, mert együtt ettünk, együtt ittunk, mint valami sörkirályok.” Jiří Menzel és Jan Němec az első találkozásukat elevenítik fel Hraballal. Azt a bizonyos éjszakai sétát Prágában, amikor először merült fel bennük, hogy egy-egy novellája alapján filmet forgatnak. Ez lett a Gyöngyöcskék a mélyben. Hrabal az idő tájt még nem volt ismert író, a 60-as évek cseh filmiskolájának később híressé vált ifjú titánjai mégis vele alapozták meg hírnevüket. Prágában, az akkori S. K. Neumann Színházban Hrabal díszletezőként és bútorosként dolgozott, s közben az Arany Tigris söröző törzsvendége lett. Eliškát, a feleségét, akit a regényeiben Pipsiként emleget, a Párizs Szállóban ismerte meg. „Szép és okos, dolgos asszony volt” – írja róla. Kerskói ismerősei is megszólalnak a filmben, akik szerint a kocsma és a tizenkét fős macskasereg volt az élete. Főleg a felesége halála után. „Szerényen élt és szerényen öltözködött – meséli róla az egyik szomszéd. – Autója sosem volt, pénzét elosztogatta. Egyszer 40 ezer korona volt a hálószatyrában, de azt sem vitte haza.” Milan Kundera és Josef Škvorecký mellett a legtöbb nyelven tolmácsolt cseh író volt. Még svédre, kínaira és katalán nyelvre is lefordították a műveit. Magyarul is elhangzik egy rövidke részlet az egyik írásából. Václav Neckář és Ivo Krobot is teret kap a filmben. A színész-énekes, aki Miloš Hrma forgalmistaként írta be a nevét az egyetemes filmművészetbe, s a rendező, aki Magyarországon is színre vitt nem egy Hrabal-művet. Az író egykori kezelőorvosa most mondja ki először: nem galambetetés közben zuhant ki kórházi szobája ablakán Bohumil Hrabal, szándékosan vetett véget beteljesedettnek vélt életének. Hradištko az utolsó állomás a filmben. A temető, ahol Mariska, Francin és Pepin bácsi nyugszanak. Ott, abban a sírban helyezték el az ő hamvait is. Egy sörösládában. Különös hangulata van a filmnek. Hetven percig úgy érezzük: egy nagy mesélő társaságát élvezzük.