Igazi zenei csemege: közös koncertet ad Szarka Tamás és Al Di Meola

Budapest |

<p>Közös koncertet ad Szarka Tamás, a Ghymes együttes frontembere Al Di Meola Grammy-díjas amerikai világzenei és dzsesszgitárossal október 22-én a Budapesti Kongresszusi Központban.</p>

Az esemény szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján Szarka Tamás elmondta: a koncert elsősorban a készülő új szólólemezének bemutatója lesz, amely várhatóan szeptemberben jelenik meg. Emellett több régebbi dal is szerepet kap, köztük várhatóan a Mária című musical zárótétele is.

Szarka Tamás 2006-ban a Zeneakadémián mutatta be első önálló szerzői estjét, sok színházi felkérésére írt zenét, ám ezek élőben sosem hangzottak el a színpadon, főleg nem a szerző előadásában.

Az est vendége lesz Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes is, valamint közre fog működni a Budapesti Ifjúsági Kórus - fűzte hozzá a zenész, aki kiemelte azt is: az est csúcspontjaként az ő szerzeményeiben fog gitározni a fúziós és latin dzsessz, valamint világzenei munkásságáról ismert Al Di Meola, akit a Guitar Magazine többször is a világ legjobb gitárosa címmel tüntetett ki.

A gitárossal való együttműködés kezdetéről szólva Szarka Tamás elmondta: amikor egyik hegedűanyagát elküldte Al Di Meolának, a világhírű zenész csupán annyit válaszolt, hogy "ki ez a Dzsingisz kán?".

"Ebből arra következtettem, hogy tetszett neki a muzsikám" - fogalmazott a zenész, hozzátéve, hogy ezt követően a gitáros igent is mondott a felkérésére. 

Az októberi koncert a Danubius Music és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg. Guba Gábor producer az eseményen elmondta: a Szarka Tamás-koncert mellett az ő szervezésükben lép november 8-án a Papp László Sportaréna színpadára Ian Gillan, a Deep Purple második szólóénekese, emellett november közepén egy kétestés Tokody Ilona-életműkoncertet is rendeznek a Budapesti Kongresszusi Központban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?