Igaz mese

A kisfiú nem egy harmonikusan élő családban nevelkedett, nagyon sokat volt egyedül. Amikor szülei elváltak, az anyukájával maradt egy pici panellakásban. Az anyuka súlyosan megbetegedett, napról napra nehezebben tudta őt ellátni. A kisfiú csavargott, és bizony minden csínytevésben benne volt a keze. Az iskolából is egyre több panasz érkezett rá. Egy nap viszont nagyon megörült, mert egy kiskutyát kapott ajándékba. A lakótelep így ismerte meg őket. Késő estig együtt csavarogtak. A kisfiú és a kutyája elválaszthatatlanok lettek. Amikor az anyuka állapota annyira rosszra fordult, hogy szinte teljesen magatehetetlenné vált, a kisfiút gyermekotthonba akarták vinni. Ekkor jött el érte a nagymamája. A kutya az utcára került. Szomorúan bolyongott a lakótelepen, ha elfáradt, üresen maradt lakásuk ablaka előtt húzta meg magát, s fájdalmasan ugatva nézte az ablakot, melyből nemrégen még belülről tekingetett ki. Kétségbeesetten kaparta a panelház bejárati ajtaját, mely ezentúl zárva maradt előtte. Akadtak ugyan jószívű emberek, akik megsajnálták és ételt adtak neki, de a kutyának mindennél fontosabb lett volna a szeretet és a biztonság, hogy ő is tartozik valakihez.

Amikor meghallottam ezt a szívszorító történetet, elhatároztam, hogy mindenképpen segítek az árvákon. Felkerestem a nagymamát, aki a kisfiút neveli, és elmeséltem neki, hogy a kutya belepusztul bánatába, úgy vágyódik kis gazdája után. A nagymama beleegyezett, hogy befogadja az otthontalan kutyust. Szövetkeztünk, s elhatároztuk, hogy meglepjük a kisfút, aki már hosszú ideje nem találkozott hűséges barátjával. Visszamentem a városba, a kutya az első hívó szóra beült az autómba, szomorú barna szemével kérdőn nézett rám. Elmondtam neki, hogy elviszem őt a gazdájához. Egész úton izgatottan figyelt ki az ablakon, türelmetlenül várta a nagy találkozást. Útközben felvettük a nagymamát, és irány az iskola. Még folyt a tanítás. A kutyával a kezemben álltam a folyosón, amikor kilépett az osztályból a kisfiú, és tágra nyílt szemmel kérdezte: Rex?! Sietve húzta fel a cipőjét, alig várta, hogy megérkezzünk a nagymama házához. A kutya úgy rohant be a ház kapuján, mintha mindig is ott élt volna. A kisfiú megetette, megitatta, s a kérdésre, mindig fogja-e szeretni hűséges barátját, lesütött szemmel csak ennyit felelt: hát hogyne!