<p>Az elmúlt negyedszázad egyik legjelentősebb rockzenekara, az amerikai Red Hot Chili Peppers ad koncertet szeptember 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában. A funk és a punkrock vegyítésével jellegzetes stílust kialakított csapat húsz éve járt Magyarországon.</p>
Húsz év után ismét Budapesten a Red Hot Chili Peppers!
A Red Hot Chili Peppers új, sorrendben tizenegyedik stúdiólemeze, az öt év szünet után piacra kerülő The Getaway című album június 17-én jelenik meg a Warner Bros kiadónál. Az albumot Nigel Godrich keverte, a producer Danger Mouse volt. Az első kislemez, a Dark Necessities csütörtök reggeltől érhető el - közölte a szervező Live Nation az MTI-vel.
Mint írták, a szeptemberi budapesti koncertre szóló jegyek ára tartalmazza a The Getaway egy példányát: a vásárlók választhatnak a digitális és a hagyományos, fizikai CD között.
A rocktörténelem egyik legsikeresebb csapata, az 1983-tól létező Red Hot Chili Peppers eddig több mint 60 millió albumot adott el és hat Grammy-díjat nyert. A kaliforniai zenekarban két alapító tag, az énekes-szövegíró Anthony Kiedis és a basszusgitáros Flea ma is meghatározó tag, mellettük Chad Smith dobos 1988 óta zenél az együttesben, Josh Klinghoffer gitáros pedig 2009 óta. (Utóbbi az azóta szólóban dolgozó John Frusciantét pótolta, aki 1989-től - két részletben - volt a csapat meghatározó tagja, zeneszerzője. Az eredeti gitáros, Hillel Slovak 1988-ban herointúladagolásban halt meg.) A Red Hot Chili Pepperst 2012 áprilisában beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.
A zenekarnak eddig öt stúdióalbuma (Blood Sugar Sex Magik - 1991, Californication - 1999, By the Way - 2002, Stadium Arcadium - 2006 és az I'm With You - 2011) jutott be az amerikai Top 3-as listára. A legsikeresebb dalok közé tartozik a Give It Away, a Fight Like a Brave, az Under the Bridge, a Californication, az Otherside, a Breaking the Girl vagy a Higher Ground.
A Red Hot Chili Peppers 1996 júniusában már fellépett egyszer Budapesten, akkor a Kisstadionban. 2013-ban Magyarország közelében, a szlovákiai Pohoda fesztiválon a trencséni repülőtéren játszottak.
A mostani budapesti koncertre jegyek május 13-án reggel 9 órától kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.