Hősök vagy gyilkosok, ez itt a kérdés

A kommunista hatalom ellen évekig illegális felforgató tevékenységet folytató Mašín fivérek sokáig elhallgatott, ám mind a mai napig éles vitákat kavaró, súlyos tragédiákat maga után vonó, akciófilmbe illő határátlépésének története először Jan Novákot ihlette meg, aki épp abban az évben született Kolínban, amikor a Mašín testvérek nekivágtak kalandos útjuknak, hogy a Német Demokratikus Köztársaságon át Nyugatra jussanak. A Mašín fivérek történetét Eddig megvolnánk címmel 2004-ben a brünni Petrov Könyvkiadó jelentette meg, Beke Márton magyar fordításában pedig a pozsonyi Kalligram adta ki épp tíz évvel ezelőtt. Akkor, amikor Tomáš Mašín filmrendező már a film forgatókönyvén dolgozott.

„A Mašín fivérekről először Milos Formantól hallottam, akinek a poděbradyi gimnáziumban padtársa volt az ellenálló csoport egyik leendő tagja, Zbyněk Janata – írja az 1970-től Amerikában élő Jan Novák. – Amikor rádöbbentem, milyen megrázó ez a történet, és megsejtettem, hogy ennek a családnak a sorsa voltaképpen Kelet-Európa huszadik századi történetének tükörképe, kapcsolatba léptem Josef Mašínnal, és elkezdtem vele rendszeresen találkozni, hogy nyíltan feltárja előttem életének elképesztő élményeit és tapasztalatait.”

Megállapodásuk után, hogy beszélgetéseik anyagát könyvben írja meg, a fivérek egyikétől egy iratokkal teli dobozt kapott, amelyben nemcsak korabeli dokumentumok, bírósági végzések, újságcikkek, halotti anyakönyvi kivonatok és a kommunista politbüró jegyzőkönyvei voltak, hanem a titkosrendőrség kihallgatásainak beszámolója és az 1953 októberében lezajlott kelet-németországi menekülés eseményeinek részletes kronológiája is. Később megkapta azokat az interjúkat is, amelyeket a Mašín-ügy lelkes hazai kutatója vett fel az események még élő részvevőinek többségével. Ezek az anyagok mind komoly segítségül szolgáltak számára az Eddig megvolnánk megírásához.

„Könyvem elsősorban azonban a Mašín fivérekkel folytatott beszélgetéseken alapul – írja Jan Novák –, akik őszintén válaszoltak a legtolakodóbb, nemegyszer intim dolgokra vonatkozó kérdéseimre is. Talán azért, mert tudták, hogy róluk és az egész családjukról csakis csodálattal fogok írni.”

Tomáš Mašín filmje 1942-ben kezdődik majd. A nyitóepizód hőse az akkor kiskamasz fivérek apja, aki a náciellenes mozgalomban szerzett komoly érdemeket. Fiai 1951 és 1953 között – három társukkal egyetemben – fegyverrel a kezükben vették fel a harcot a kommunista elnyomás ellen. A háborúban tanúsított becsületes magatartásukért 1945-ben mindkét Mašín fiú állami kitüntetésben részesült. Négy évvel később, amikor három egyetemi társukat rendszerellenes tevékenységük miatt kivégezték, már a kommunista hatalommal szálltak szembe. Mivel a halálos ítéletek sora nem szakadt meg, Mašínék, társaikkal együtt fegyverszerzés céljából több helyen, több nemzetőrt likvidáltak. Későbbi fegyveres támadásaik közül nem egy kudarccal végződött, ezért úgy döntöttek, Nyugat-Németországba szöknek, ahol majd az amerikaiak harci egységeinél elsajátítják azt a „szakmai fortélyt”, amelyre titkos akcióik során szükségük lesz, és velük együtt jönnek majd vissza Csehszlovákiába. 1951 októberében azonban letartóztatták és megkínozták őket. Ctiradot, az idősebb Mašín fiút két és fél évi szabadságvesztésre ítélték illegális határátlépés előkészítése miatt. Jáchymovba vitték kényszermunkára, az ottani uránbányába. 1953 májusában szabadult Antonín Zápotocký, az akkori köztársasági elnök amnesztiájának köszönhetően. Négy hónappal később Ctirad Mašín társával együtt Pivín környékén kazlakat gyújtott fel, hogy így gyengítsék a kollektivizálás erejét. Az önkéntes tűzoltók egyikét Ctirad Mašín meg is lőtte. 

Öten döntöttek a csapatból a szökés mellett, élükön a két Mašín fivérrel. A cél Nyugat-Berlin volt. 1953. október 3-án éjszaka lépték át a csehszlovák–keletnémet határt. Szökésükről gyorsan tudomást szereztek a hatóságok, a Volkspolizei és a szovjet hadsereg 20 ezer tagját mozgósították, hogy elkapják őket. Az öt szökevény közül kettőt elfogtak, és Csehszlovákiában kivégezték őket, hárman átjutottak Nyugat-Berlinbe, de közben a Volkspolizei négy emberével végeztek, egy személyt pedig súlyosan megsebesítettek. Josef Mašín és társa, Milan Paumer a szovjet hadsereg berlini kaszárnyáján keresztül nyert egérutat a város nyugati felébe, Ctirad pedig ugyanazon a napon egy vonat alvázán érkezett meg a célállomásra.

„Mi nem szöktünk – nyilatkozták később a fivérek, miután az egyik Clevelandben, a másik Münchenben telepedett le –, hanem egyszerűen elhagytuk az országot. Az eredeti tervünk az volt, hogy vagy az amerikaiakkal, vagy már kiképzett ügynökként térünk vissza Csehszlovákiába.”

Négyszer akarták tőrbe csalni, majd hazahurcolni és elítélni őket, de egyszer sem sikerült senkinek. „Jobbak voltunk, mint az ellenségeink” – mondták nem kis büszkeséggel.

A kommunista rendszert akarták megdönteni külső segítséggel. Apjukkal, a kitüntetett ezredessel a németek végeztek, édesanyjukkal a kommunisták. Itthon maradt nővérükkel és rokonaikkal sem bánt kesztyűs kézzel az akkori rendszer.

Két táborra oszlik a cseh közvélemény a Mašín fivérek kommunistaellenes tevékenységét megítélve. Az egyik tábor hősként emlegeti őket, hiszen nyíltan felvették a harcot a totalitárius rendszerrel, a másik tábor viszont betörőket és gyilkosokat lát bennük, akik céljuk eléréséért semmitől sem riadtak vissza. Nincs még két ilyen ellentmondásos hőse a 20. századi csehszlovák történelemnek, mint ők ketten, akik sem Václav Haveltől, sem Václav Klaustól nem kaptak állami kitüntetést, noha többször is fel voltak terjesztve a sokak szerint megérdemelt, magas fokú elismerésre.

Tomáš Mašín csupán 15 millió cseh korona állami támogatást kapott a filmre, amelynek két főszerepét Oskar Hes és Jan Nedbal kapta. Sokak szerint gyilkosoknak akar emlékművet állítani a a rendező. Ő viszont épp az ellenkezőjét gondolja.

A szerző a Vasárnap munkatársa