Hollywoodi szerecsenmosdatás

ff

Tavaly ilyenkor még az volt a nagy kérdés, megéri-e egyáltalán a 80. évét a válság sújtotta, megtépázott tekintélyű Golden Globe díj. Úgy tűnt, Hollywood hátat fordít ennek az eseménynek, ám a szervezőknek sikerült lecsillapítani a kedélyeket.

A „lengéscsillapításhoz” elsősorban az kellett, hogy a díjakat odaítélő újságíró-szervezet fekete tagokat is beengedjen soraiba – amit gyorsan meg is tettek, „ezen ne múljék!” felkiáltással. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetségének (HFPA) előző elnöke, Philip Berk rasszista gyűlöletmozgalomnak nevezte a Black Lives Mattert. Ugyanez az ember tehet róla, hogy Brendan Fraser nem kaphatott Arany Glóbuszt idén A bálnában nyújtott alakításáért. A színész ugyanis tüntetőleg távol maradt, mert állítása szerint egy korábbi gálán Berk szexuálisan zaklatta őt, majd olyasmit válaszolt, hogy nem gondolta komolyan a dolgot, csak viccből fogdosta Fraser fenekét.

A HFPA tagjai egyébként is szeretnek filmsztárokkal lógni, fényképezkedni, bizalmas kérdéseket feltenni nekik, amelyekre fintorgás nélkül válaszolniuk kell, ha jót akarnak. Szeretik az exkluzív interjúlehetőségeket, a megkülönböztetett bánásmódot, amit meg is kapnak a nagy stúdióktól, mert hiszen ők döntenek a Golden Globe díjakról. És mivel inkább lelkes filmrajongókként viselkednek, mint valódi szakemberekként, annak adnak díjat, aki szimpatikus nekik. Márpedig két hónappal az Oscar-gála előtt nem mindegy, mely filmek kerülnek fókuszba. Ezért tartották fénykorában az Oscar-díj előszobájának a Golden Globe-ot.

Az utóbbi öt-hat év botrányainak hatására a díj presztízse csökkent ugyan, a stúdiók azonban még mindig szeretik a vörös szőnyegen megsétáltatni sztárjaikat – mármint azokat, akik hajlandóak erre. Sokan ugyanis ignorálják ezt az eseményt. Legtöbben azonban visszalopakodtak a díjátadóra, amelyet a tavalyi tiltakozó bojkott után idén ismét közvetített az NBC csatorna.

Tom Cruise gesztusa tehát nem indított lavinát Hollywoodban, sőt a renitens színész most meg is kapta a magáét a szervezőktől. Mert nyilván ők súgták az est házigazdájának azt a poént, hogy vigyen ki a színpadra három Arany Glóbuszt, és mondjon valami olyasmit, hogy ezek a Tom Cruise által visszaadott szobrok, hátul találta őket. Közepes méretű nevetés hallatszott a teremben, mire Jerrod Carmichael komikus rátett még egy lapáttal: „Kicserélhetnénk őket Shelly Miscavige biztonságos visszatérésére”. Ez a gyilkos poén nálunk talán magyarázatra szorul. Shelly a szcientológiai egyház vezetőjéhez, David Miscavige-hez ment feleségül, és azóta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, senki sem látta 2007 óta. Tom Cruise, aki ugyebár a szcientológusok kirakatembere, mellesleg David Miscavige jóbarátja, tudhat valami közelebbit – sugallta az est házigazdája, pont mielőtt felkonferálta a Top Gun – Maverick című Cruise-filmből érkező díjátadó színészeket. Egyikük, Glen Powell meg is jegyezte: „Jó, hogy Tom nincs most itt.”

Ilyen kisebb-nagyobb gusztustalanságok kísérték végig a ceremóniát, Regina Hall például nevetgélve poénkodott a kaliforniai áradások során otthonaikban rekedt embereken, a fekete házigazda pedig azon, hogy a bőrszíne miatt lehet most itt, de persze örül a félmillió dolláros gázsinak is. (A bőrszín szerinti választás szerintünk is igaz lehet, mert Carmichael enyhén szólva nem mindig volt a helyzet magaslatán, és látszott rajta, hogy kikerült a komfort- zónájából).

A Beverly Hiltonban ülő elit közönség néhány díjátadót és díjazottat szinte meg sem tapsolt, másokat ovációval ünnepelt. Feltűnően sok fekete művész kapott díjat idén, Eddie Murphy életműdíjával az élen – ez is a hollywoodi „túlkompenzálás” ékes példája. A legjobb vígjátékszínésznő az ázsiai származású Michelle Yeoh lett. És bár a Fabelman család vitathatatlanul remek film, egyesek szerint (és bizony szerintünk is) a legjobb drámai alkotás, illetve a legjobb rendezés díjával a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetsége maga mellé akarta állítani Steven Spielberget, korunk egyik legelismertebb, legbefolyásosabb rendezőjét.

Steven Spielberg így örült a díjainak

A díjazottakról online felületünkön olvashatnak bővebben, itt és most csak annyit jegyeznénk meg, hogy idén rendkívül erős jelöltlistákat sikerült összeállítani szinte valamennyi kategóriában, nem lehet belekötni a válogatásba. Ez viszont nem csupán a HFPA érdeme, hiszen tavaly egy csomó remek film és sorozat készült, volt miből válogatni.

Kíváncsian várjuk, eredményes lesz-e az idei látványos szerecsenmosdatás, sikerül-e visszaszereznie ennek a fura, ám dörzsölt újságíró- szervezetnek régi dicsőségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!