HĺRSZOLGÁLAT

Michael Stipe lakatot tesz a szájára
Az amerikai R.E.M. énekese a napokban egy angol lapnak elmondta, hogy soha többé nem fog előre beszélni a készülő lemezeikről. „Tavaly is túl korán beavattam a részletekbe a sajtó képviselőit.

Michael Stipe lakatot tesz a szájára

Az amerikai R.E.M. énekese a napokban egy angol lapnak elmondta, hogy soha többé nem fog előre beszélni a készülő lemezeikről. „Tavaly is túl korán beavattam a részletekbe a sajtó képviselőit. Részben ennek tudható be, hogy az Around The Sun című albumunk meglehetősen gyenge kritikákat kapott. Azt nyilatkoztam, hogy a korong kaotikus, politikai és harsány lesz. Az is volt, de nem olyan mértékben, ahogyan arra az újságírók számítottak. Ezért később csalódottan írtak róla. Ezt a hibát soha többé nem szeretném elkövetni” – mondta Michael Stipe. (z, p)

Elvis a Király Nagy-Britanniában is

A Guinness World Records bejelentette, hogy Elvis Presley a brit kis- és nagylemezlista legsikeresebb művésze – eddig összesen 2.463 hetet töltöttek a dalai és az albumai az összesítéseken. (z, p)

Minden idők legsikeresebb előadói és zenekarai az angol listákon töltött hetek alapján:

1. Elvis Presley 6. Elton John

2. Cliff Richard 7. Shadows

3. The Beatles 8. Michael Jackson

4. Queen 9. David Bowie

5. Madonna 10. U2

A country legjobbjai Amerikában

Az elmúlt héten tartották a 40. Country Music Awards ünnepséget, amelyen Kenny Chesneyt választották meg az év előadójának. Az est további díjazottjai között volt Tim McGraw, akit hat kategóriában jelöltek, s végül két elismerést vihetett haza. Vetélytársa, Keith Urban A legjobb album és A legjobb énekes kategóriában diadalmaskodott. (z, p)

Lezüllött az angol királynő

A Music Television vezetősége úgy döntött, hogy csak este hét után tűzi műsorra a Basement Jaxx újdonságát. A U Don’t Know Me című dal klipjében ugyanis II. Erzsébet hasonmása szerepel – lerészegedik, letapizza egy sztriptíztáncosnő fenekét, végül összetűzésbe kerül a rendőrséggel.

A duó tavasszal jelentette meg összegző albumát The Singles címmel. A korábbi kislemezdalok, azok remixei és a ritkaságok mellé felkerült két vadonatúj felvétel is – a már slágerré vált Oh My Gosh után a U Don’t Know Me június 13-án jelenik meg maxi cédén. (e, p)

A gitáros nélkül nem megy

Damon Albarn szeretné, ha Graham Coxon visszatérne Blur nevű zenekarába. „Csakis vele képzelem el a következő korongot. Arra várok, hogy ismét szóba álljon velem. Remélem, minél hamarabb megegyezünk a vitás kérdésekben. Szégyellem magam, amiért elengedtük, nem ragaszkodtunk hozzá jobban” – nyilatkozta Albarn, akinek nincs könnyű dolga, hiszen a gitáros már többször kifejtette, hogy nem akar korábbi együttesével dolgozni. Jelenleg a második szólóalbumát készíti.

Mint ismert, Damon Albarn egyszerre két együttes frontembere – a Blur mellett a Gorillazban zenél. A virtuális zenekar várva várt dala, a Feel Good Inc. az elmúlt héten a brit kislemezlista huszadik helyéről a másodikra került. A szigetországban nagyon ritkán fordul elő ilyesmi – a TOP 10-en kívül debütált felvételeknek szinte semmi esélyük bekerülni a legjobbak közé. A Gorillaz a második albumát élőben is bemutatja, de akárcsak négy évvel ezelőtt, az együttes most sem jelenik meg a színen, csak a zenészek sziluettje lesz látható a nézőtér és a színpad közé feszített függönyön. (z, p)

A rockerek és a politika

In Your Honour címmel június elején kerül a boltokba a Foo Fighters dupla albuma. A frontember, Dave Grohl elmondása szerint az egyik cédén akusztikus dalok kapnak helyet, míg a másikon a zenekartól megszokott, rockos hangzású felvételek lesznek hallhatók. „Tavaly részt vettünk John Kerry elnökjelölt országjáró kampányán. Az út során írtuk a dalok többségét. Nagy hatást gyakoroltak ránk a gyűléseken megjelent emberek, de mégsem jellemző az albumra a politika. Egyébként tök véletlenül csatlakoztunk a demokrata elnökjelölthöz. George W. Bush ugyanis a beleegyezésünk nélkül felhasználta az egyik dalunkat a kampányában, és nem akartuk, hogy vele azonosítsanak bennünket, hiszen nem értünk egyet a politikájával, így Kerry mellé álltunk” – nyilatkozta Grohl. (z, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?