HĺRSZOLGÁLAT

Ja Rule menedzsere pácban
Ron Robinsont pénzmosás alapos gyanúja miatt tartóztatták le. A huszonkilenc éves menedzser állítólag több mint egymillió dollárt, többnyire drogüzletekből származó pénzt mosott tisztára 1997 és 2002 között, valamint számos más, piszkos ügyben is részt vett. Ron természetesen mindent tagad.

Ja Rule menedzsere pácban

Ron Robinsont pénzmosás alapos gyanúja miatt tartóztatták le. A huszonkilenc éves menedzser állítólag több mint egymillió dollárt, többnyire drogüzletekből származó pénzt mosott tisztára 1997 és 2002 között, valamint számos más, piszkos ügyben is részt vett. Ron természetesen mindent tagad. Félmillió dollár óvadék kifizetése után most szabadlábon védekezhet. (z, p)

Lemezszerződésben reménykedve

Brian Harvey is részt vesz a „Híresség vagyok… vigyetek ki innen!” című brit túlélőshow újabb sorozatában. Az East 17 egykori sztárjával az utóbbi időben csak botrányai kapcsán foglalkozott a sajtó. Az énekes szeretné, ha folytathatná a pályafutását, ezért vállalta, hogy más hírességekkel együtt elutazik Ausztrália egy elhagyatott részére, és megpróbálja leküzdeni a vadonban rá váró veszélyes helyzeteket. Harvey abban reménykedik, hogy a sorozat hatására ismét népszerű lesz, és valaki végre lemezszerződést köt vele. (z, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?