HĺRSZOLGÁLAT

Örömmel tapasztaltam, hogy az Új Szó teret biztosít a hazai amatőr együtteseknek. Nekem már nincs zenekarom, három éve közös megegyezéssel feloszlattuk. Szeretném, ha a nevem nem jelenne meg az újságban, amiért az elnézéseteket kérem. Nem arról van szó, hogy nem vállalom a leírtakat, csak sajnos az elmúlt években annyian becsaptak, kihasználtak bennünket, olyan sok felesleges vitába keveredtünk, hogy belefáradtunk, nem szeretnénk feltépni lassan gyógyuló sebeinket, és az újabb megaláztatás sem hiányzik.

A kilencvenes évek első felében alakultunk meg egy közép-szlovákiai kisvárosban. Most már tudom, azt a hibát követtük el, hogy a zenélés mellett célokat is kitűztünk magunk elé. Nem a nagyvilágot akartuk meghódítani, csupán a környéket, de titkon abban is reménykedtünk, hogy országos ismeretségre teszünk szert. Hittünk a sikerben. Öten alkottuk a csapatot, mindanynyiunk zeneiskolás múlttal rendelkezett, nem nagyképűség, mi zenészek voltunk. És azok is maradtunk. Csakhogy a kilenc év alatt mindenből elegünk lett. Kilenc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjünk, nincs jövőnk, mert ebben az országban csak egy szűk réteget érdekel a nagybetűs ZENE. Kilenc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjünk, nem tudjuk megváltani sem Szlovákiát, de még a közvetlen környéket sem.

Tíz hónap alatt készült el a bemutatkozó demokazettánk. Postáztuk az összes létező hazai kiadónak, több mint húsz helyre. Sehonnan sem kaptunk visszajelzést. Aztán valaki azt tanácsolta, hogy ezt személyesen kell intézni, a postán érkezett küldemények ugyanis az esetek többségében a kukában végzik. Beültünk hát a kocsiba, Pozsony felé vettük az irányt, házról házra jártunk. Nem igazán álltak velünk szóba, ahol mégis, ott azt mondták, hogy más fazon kell, próbáljunk olyan zenét csinálni, mint az akkor menő Army Of Lovers vagy 2 Unlimited, az ugyanis eladható volna nálunk is, aki meg ennek ellenére rockra vágyik, az megveszi a Nirvánát és a Soundgardent, nem kell neki a szlovák banda. Sok „tanácscsal” láttak el bennünket, még arra is rábeszéltek, hogy ne angolul énekeljünk, mert azt nem értik az itteniek. Az egyik helyen mondtak valamit, a másik helyen annak az ellenkezőjét tanácsolták, de ahány ház, annyi szokás, gondoltuk. Mindenkit meghallgattunk, megköszöntük a segítséget, és mentünk tovább abban bízva, hogy másutt nagyobb szerencsével járunk. De a szerencse nem állt mellénk. Tizennyolc évesek voltunk, mégis, a mai ésszel visszagondolva, hihetetlenül naivak, mindent elhittünk, amit a „szakemberek” mondtak. Hittük, hogy a kezdeti visszautasítás után majd eljön a mi időnk is. Pedig csak egyetlenegy helyen hallgattak bele a kazettánkba!!! Az összes többi helyen úgy beszéltek rólunk, úgy hozták meg a véleményüket a zenénkről, hogy nem hallottak egy dalunkat sem! De még ez sem volt furcsa. Sőt, az egyik kiadóban azt mondták, ha leteszünk százezer koronát az asztalra, lesz kazettánk! Ha leteszünk további százezret promóciója is lesz! S ha eladunk belőle ötvenezret, visszakapjuk a pénzünket! Amennyiben lett volna százezer koronánk, talán bele is megyünk. De mi szegények voltunk, hiszen az összegyűjtött pénzünket, amin a hasonló korú haverok használt motorkerékpárt vettek, vagy életük első kocsiját, mi hangszerekre költöttük. A pályafutásunk alatt további három anyagunk jelent meg saját kiadásban, becsületesen vittük, küldtük a cégeknek, hogy lássák, de inkább hallják, mennyit változtunk. A legtöbb helyen hiába kerestük a korábbi szakit, azt mondták, hogy ő már nem dolgozik náluk. 2001-ben végleg feladtuk, beláttuk, nincs értelme kilincselni, ha nincs menedzsered, nem találsz magad mellé támogatókat, lehetőleg egy-két multicéget, akkor esélyed sincs.

Azért adódtak szép pillanatok is az életünkben. A fellépések adtak újabb és újabb erőt. Mert a fogadtatás mindig pozitív volt, láttuk, hogy van a rockzenének rajongótábora. Most már tudjuk, hogy túl kevesen vannak. A koncerteken abban bíztunk, hogy majd a műsor után megkeres egy neves producer, és együttműködést kínál. Soha senki nem jött, csak a rajongók, pedig számos fesztiválon megfordultunk, sokszor több ezer néző előtt léptünk fel. A fellépésekért általában még annyi pénzt sem kaptunk, hogy az utazási költségeinket fedezze.

Akkor lett végleg elegünk az egész zenekarosdiból, amikor elindult a tátogós hullám, hogy más felénekelte a dalt, a szexi lányok, fiúk meg eladták. Ez a kilencvenes évek végén volt. Ekkor kinyílt a bicska a zsebünkben. Azok lettek a sztárok, akik életükben nem fogtak a kezükbe hangszert, az igazi zenészek pedig a szakma perifériájára sodródtak. Még egy darabig zenéltünk, a meghívásokat nem utasítottuk viszsza, de az már nem volt az igazi, kiábrándultunk. Összeszámoltuk, fejenként közel négyszázezer koronába került az együttesünk kilenc éve. És akkor még a napi szélmalomharcról nem is írtam, de ez most nem is fontos…

Mindezt azért vetettem papírra, mivel szeretném megóvni a mai fiatalokat, kezdőket. Gyakran hallom tőlük, hogy majd ők megmutatják, kitörnek ebből a közegből. Én szorítok nekik, de ne a zenélés legyen a kitörés eszköze. A zenélés egy hobbi maradjon, amit nem is kell olyan komolyan venni. Nem szabad mindent a zenélés alá rendelni. Én így tettem, azt hittem, boldogulok majd, gazdag leszek, s most itt állok egy sima gimnáziumi végzetséggel, s azon gondolkodom, hogy jó volna egyetemre jelentkezni. A szüleim a gimnázium elvégzése után hetekig könyörögtek, hogy tanuljak tovább, de én úgy gondoltam, semmi sem fontosabb a zenénél. Rosszul gondoltam. Amíg a sikert hajszoltuk, teljesen megfeledkeztem arról, hogy nincs szakmám, s közben elszálltak az évek. Hazai magyar amatőr zenekarként sajnos eddig csak nagyon kevesen tudtak szélesebb körben is bizonyítani, és nem hinném, hogy ez a jövőben megváltozna. Pedig tehetségekből nincs hiány, nekem elhihetitek!

Baráti üdvözlettel:

egy volt zenekarvezető, aki szívében mindig rocker marad

Elkészült Shaznay Lewis szólólemeze

Az All Saints 2001-es feloszlása után sokan arra számítottak, hogy Shaznay fog először szólóalbumot kiadni, mivel ő már a kvartettben is kivette a részét a dalírásból, sokak szerint a hölgy volt a formáció motorja. Társai, az Appleton testvérek és Melanie Blatt azonban megelőzték, igaz, amíg a nővéreknek egy teljes albumuk, addig Blatt kisasszonynak csak egy maxi cédéje jelent meg. Munkáik enyhén szólva is megbuktak. A napokban Shaznay befejezte a szólólemezének munkálatait, olyan nevek működnek közre rajta, mint a Primal Scream és a Basement Jaxx. „Sok emberrel dolgoztam együtt a stúdióban, és mindannyian azonnal átérezték a készülő korong hangulatát. Ez nagy mértékben megkönnyítette a munkát, és remek hangulatot teremtett” – mondta az énekesnő. Az Open című album a nyár második felében kerül a boltokba. Ennek beharangozójaként július tizenkilencedikén egy maxi lát napvilágot, amely valószínűleg a Never Felt Like This Before című dalt tartalmazza majd. (z, p)

Britney dühös a kínai kormányra

Britney Spears dühös, amiért a gondosan kidolgozott szexis show-ját a kínai bürokraták már jó előre cenzúrázták. A sztárnak ugyan rengeteg ideje van arra, hogy újabb koncepciót találjon ki, a távol-keleti országban csak 2005-ben koncertezik majd, ám ez nem vigasz számára, hiszen szeretné, ha a kínai rajongók is ugyanazt a forró élményt kapnák, mint a világon mindenki más. Bennfentesek szerint legfőképpen az idegesíti, hogy parancsolgatnak neki, és ha tudná, hogy megússza következmények nélkül, akkor örömmel szegülne ellen a politikusok óhajának. (z, p)

Moby és a Public Enemy közös dala

Moby és a Public Enemy egy közös számot készít a Unity – The Official Athens 2004 Olympic Games Album címet viselő válogatásra, a dal címe MKLVFKWR lesz. A szám zenéjét Moby szerezte, a szöveg pedig a Public Enemy két tagjának munkáját dicséri. A dalszöveg Moby nyilatkozata szerint reakció az Irakban zajló eseményekre. Az MKLVFKWR maxi cédé formájában július huszonhatodikán jelenik meg, míg a válogatásalbum július tizenkettedikétől lesz kapható. A 2004-es olimpiai játékok tiszteletére készülő lemezen hallható lesz többek között egy-egy duett Alice Coopertől és Xzibittől, a Destiny’s Childtól és will.i.am-től valamint Macy Gray-től és Keziah Jonestól. (m, p)

Posh Spice Amerikában próbál szerencsét

Victoria Beckham a fejébe vette, hogy a tengerentúlon próbálkozik szólókarrierjének felvirágoztatásával, ha már hazájában nem sikerült túl sok babért learatnia. A művésznő menedzsere szerint Victoria azért kevésbé népszerű hazájában, mint külföldön, mert Angliában nem volt túl sikeres a szólókarrierjének felfuttatására indított eddigi reklámhadjárat. Éppen ezért reménykedik abban, hogy a Beckham és a Spice Girls márkanév a tengerentúlon talán nagyobb esélyt ad az énekesnőnek az egyébként nehezen meghatározható szólósikerek elérésére. A hírek szerint Amerikában Posh Spice név alatt jelenik meg a My Love Is For Real című dala, amelyet júliusban a nagylemez is követne. (z, p)