Hiánypótló kötet Torna vármegyéről

A miskolci Herman Ottó Múzeum történeti osztályának vezetője könyvet állított össze az egykori Torna vármegyéről. A 18–19. századi levéltári dokumentumok alapján készült kötet összesen 42 település történetét dolgozza fel, a határ minkét oldaláról.

A miskolci Herman Ottó Múzeum történeti osztályának vezetője könyvet állított össze az egykori Torna vármegyéről. A 18–19. századi levéltári dokumentumok alapján készült kötet összesen 42 település történetét dolgozza fel, a határ minkét oldaláról. A történeti kutatás eddig „mostohagyermekként” kezelte Torna vármegyét, s az Abaújjal való egyesítése után a jóval nagyobb megye, valamint Kassa története jobban izgatta a szakembereket. A helyzetet tovább rontotta a megye Trianon utáni kettészakítása, amikor a falvak fele Csehszlovákiához került.

Az 1938–45 közötti idő túl rövid volt az ilyen jellegű kutatások megkezdéséhez, 1945 után pedig már „nem illett” határon túli területek helytörténeti feltárásával foglalkozni. A kiadás előtt álló kötet öszszeállítója, dr. Rémiás Tibor és szerkesztője, Koleszár Krisztián öt magyarországi és szlovákiai levéltárban néztek körül, elsősorban kéziratos források között. Szeretnének segítséget nyújtani a történészeknek és helytörténeti kutatóknak, mintegy letenni egy induló sorozat „alapkövét”.

A kötet egyebek mellett tartalmazza az 1715-ös országos összeírás Torna vármegyére vonatkozó táblázatos kimutatásait, melyekből megismerhető a jobbágyi és zselléri társadalom gazdasági állapota. A szerkesztők közreadják Bél Mátyás Torna vármegye földrajzi és történeti leírása című latin művének fordítását is, amely 1730 körül íródott. Ez szintén hiánypótló anyag, mivel mára több környező vármegye is kiadta Bél Mátyás megyeleírásait, egyebek közt Zemplén, Heves és Gömör leírásai is napvilágot láttak. Először jelenik meg teljes egészében Torna vármegye első magyarországi népszámlálásának adatsora is, amelyre a kassai levéltárban bukkantak a szerzők. Nem feledkeztek el a megyét bemutató, eddig csak kéziratos formában olvasható leírásokról sem, ezeket is tartalmazza majd a 360 oldalas kötet, amely előreláthatóan augusztusban lát napvilágot. A megjelenés dátuma már „csupán” az olvasói érdeklődés nagyságától, vagyis az előfizetők számától függ, akiknek anyagi támogatására, illetve megrendeléseire a kiadó számít. Az érdeklődés felmérését a tornai községi hivatal vállalta magára, itt várják mindazok jelentkezését, akik hozzávetőlegesen ötszáz koronáért megrendelnék a kötetet. A szerzők ismertetőjéből megtudtuk, hogy a gazdagon illusztrált könyv korabeli metszeteket is tartalmaz, melyeken életképek, műemlékek, várromok, sírhelyek, nemesi családok jeles személyiségeinek portréi láthatók. A bőséges forrásanyagot könnyen kutathatóvá teszik a hely-, szerző-, település-, és témamutatók, valamint az átfogó bibliográfia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?