<p>Francesco Cilea Adriana Lecouvreur című operájának bemutatójával hétfőn este a Szegedi Nemzeti Színházban elkezdődik az Operafesztivál és -verseny a Mezzo Televízióval elnevezésű esemény döntője - közölte Havas Ágnes fesztiváligazgató az MTI-vel.</p>
Hétfőn kezdődik a Mezzo-operaverseny döntője
A csaknem kétéves szervezést követően tavaly novemberben elkezdődött verseny döntőjében öt ország öt operaprodukcióját láthatja két-két alkalommal a közönség - mondta a tervek szerint ezentúl minden évben megrendezendő eseményt szervező Armel Produkció vezetője. A fesztivál gáláját november 17-én tartják, ekkor adják át a legjobb női és a legjobb férfi opera-előadónak járó fődíjat is.
A megmérettetésen több mint háromszázötvenen indultak, a döntőbe tizenkilencen jutottak, s közülük választja ki az Anatolij Vasziljev színigazgató, rendező vezette zsűri a végső győzteseket. Az eredményhirdetésen adják át a legjobb produkciónak, valamint a legjobb férfi és női énekesnek járó közönségdíjat is, melyet az előadásokat a helyszínen, illetve a televíziók közvetítésein követő nézők szavazatai alapján ítélnek oda - tudatta a szakember.
Az öt produkció közül hármat már bemutattak. Gershon Kingsley és Michael Kunze új darabjának, a Wallenberg életéről szóló Raoul című operának Julia Haebler rendezésében május 9-én volt a premierje Brémában. Alföldi Róbert világpremierként szeptemberben állította színpadra Robert Ward új, Arthur Miller A salemi boszorkányok című drámájából készült művét a New York-i Dicapo Operában. Lengyelországban, a gdanski Balti Operában pedig október 17-én játszották első ízben Benjamin Britten Lucretia meggyalázása című darabját Telihay Péter rendezésében.
A Rennes-i operában egy XIX. századi német szerző, Heinrich Marschner Vámpírjának premierje - Balázs Zoltán rendezésében - pénteken lesz. A Michael Sturm rendezte Adriana Lecouvreur hétfői bemutatója pedig egyben a döntő nyitóelőadása is - közölte a fesztiváligazgató.
Az operafesztivál- és verseny egyik fontos célja, hogy a világ operaközönsége és a rendezők megismerkedhessenek olyan énekesekkel, akikkel egyébként nem találkozhatnának. Ez a kezdeményezés már sikerrel is járt, a Szegedi Nemzeti Színházban például Adam Diegel egy betegség okán a napokban beugróként énekelte a Toscában Cavaradossi szerepét. Az amerikai tenor egyébként versenyszerepként az Adriana Lecouvreur Maurizióját alakítja majd - tette hozzá Havas Ágnes. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.