Házasság hete a Duna Televízióban

<p>Házasság Hete lesz a Duna Televízióban február 7. és 13. között: a házasság világnapjához kapcsolódva az élő műsorok, valamint a játék- és dokumentumfilmek középpontjában is a házasság áll.</p>

Február második vasárnapján, idén február 13-án ünneplik a házasság világnapját. Az 1981-ben Amerikából útnak indult kezdeményezéssel a figyelmet arra próbálják felhívni, hogy léteznek jó, boldog és tartós házasságok is. Magyarországon a házasság még mindig első helyen áll az együttélési formák között, noha a rendszerváltás óta több mint egyharmadával csökkent a házasságkötések száma. A házasság világnapját a nagycsaládos egyesületek kezdeményezésére kezdték el hazánkban is ünnepelni az elmúlt években.

Február 13-án a Családbarát című műsor vendége lesz mások között Halász Judit, Csukás István, Boldizsár Ildikó, Kopp Mária, Csókay András idegsebész, a Kokas Katalin-Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár, Egerszegi Krisztina, Piros Ildikó és Huszti Péter, Epres Panni és Benedek Tibor, Szinetár Miklós és Hámori Ildikó, Hegyi Barbara és Zorán.

A kisebbeket egyebek mellett Magyar népmesék, Palásthy György  Hahó, Öcsi! és a Szeleburdi vakáció című filmjei szórakoztatják. A Vannak vidékek című műsorban nagycsaládosok osztják meg a sok gyermek nevelése okozta örömöket és gondokat a nézőkkel, Csáky Zoltán Arcélek című portréműsorában Marton Éva operaénekessel és Marton Zoltán sebészorvossal ismerkedhet meg a közönség. A házasság ízei - házaspárok a konyhában című vetélkedőt a Jane Austen alkotásából készült Emma című angol játékfilm követi, a Divathét különkiadásában az év esküvői öltözeteit mutatják be.

Hétfőtől péntekig a Hattól nyolcig című reggeli közéleti műsorban a szlovén, a mongol, a lengyel, a koreai és a mexikói nagykövet mesél arról, hazájukban hogyan vélekednek a házasságról. A 10 órakor kezdődő Családbarátban szakértők igyekeznek tanácsot adni a nézőknek, akik a Térkép című műsorban a környező országokban kötött vegyes házasságokról hallhatnak. A Kívánságkosár témája lesz egyebek mellett a családi összetartozás, a konfliktuskezelés és a gyerekek - közölte a közszolgálati médium pénteken az MTI-vel.

A csatorna nézői minden nap hallhatnak verseket, ezen kívül dokumentum-, ismeretterjesztő és játékfilmek színesítik a kínálatot. Hétfőn a többi között az Afrika színei című ismeretterjesztő sorozat, kedden a Hadzs Abbasz feleségei című iráni dokumentumfilm, szerdán a Mátkaság és legényélet című angol játékfilm, csütörtökön az Érzelemgyár című francia játékfilm, pénteken a Férjhez mész, mert azt mondtam című amerikai játékfilm, szombaton az Egy férfi és egy nő című francia játékfilm szórakoztatja a közönséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?