Kultúra

Hazai filmek tervezett bemutatói

A pandémia miatt ez a premierév sajnos rosszul indul(t) a mozikban. Január végén tartották volna az egyik legígéretesebb hazai film, Peter Bebjak Jelentés című második világháborús drámájának a bemutatóját. A kultúra teljes zárlata ezt ellehetetlenítette, és egyelőre kérdéses, mikor ülhetünk be rá a moziba. Ez a bizonytalanság érvényes a hazai műhelyekből frissen kikerülő többi produkcióra is.
Tallósi Béla

2021. február 15. 14:30

ff
A szolgálólány az első világháború éveiben egy előkelő prágai családban játszódik (  Fotó: Igor Stančík)

Pedig a tavalyi, kulturális lehetőségekben megkurtított, szűkös esztendő után jobb 2021-es startot reméltünk. Tavaly, az első hullámot és az első zárást követően igazából két nagy produkciót láttunk. A nyári nyitás idején Agnieszka Holland szlovák részvétellel is forgatott Sarlatán című rendezését – amely a cseh színeket képviselve a legjobb nemzetközi filmek kategóriája szűkített listáján vár további sorsára az Oscar-versenyben. 

Ivan Ostrochovský filmje, a Szolgalelkek berlini világpremierje után egy tavaszi és egy őszi sikertelen nekifutást követően végre december elején került vászonra, de jóformán csak a premiert érte meg. Ennél rosszabbul járt Bohdan Sláma Árnyékország című rendezése, amely átível az idei szezonra. A filmet nálunk november 8-án mutatták volna be. Már a meghívót is kiküldték a november 6-i sajtóvetítésre, aztán le is fújták, mert az idő tájt már tudni lehetett, hogy a premier napjára ismét lakat kerül a mozikra. 

Az Árnyékországnak, mely a napokban megkapta a cseh filmkritikusok legjobb filmnek járó díját, egyelőre nincs újabb premierdátuma. Pedig nagyon várjuk, részben Kassai Csongor és Gubik Ági miatt, akik játszanak a történetben, nem különben a komoly téma miatt. 1945 májusában, egy dél-csehországi faluban játszódik film, s a helyi német lakosság ellen elkövetett véres bűntényről szól. A tárgyalt események azonban, amelyek a bűntényhez elvezettek, felölelik a nácizmus és a kommunizmus időszakát 1930-tól 1950-ig. 

Peter Bebjak az Amit Dante nem látott című könyv alapján forgatott Jelentése Alfréd Wetzlerről és Rudolf Vrbáról szól, akiknek sikerült megszökniük az auschwitzi koncentrációs táborból. Cselekedetüket hőstetté emeli, hogy mindvégig az a szándék vezérelte őket, hogy figyelmeztessék a még deportálás előtt álló magyarországi zsidókat. A filmet, melynek egyik főszerepét Czuczor Noel alakítja, Amerikában már láthatták, és nálunk is tartottak vetítéseket. Így teljesíthette ugyanis a feltételt, hogy Szlovákia Oscar-díjra nevezhette a nemzetközi film kategóriában (sajnos, nem került fel a szűkített listára), és hogy a hazai Nap a hálóban díjért is indulhasson. 

A Szlovákiai Filmes Újságírók Klubjának (KFN) tájékoztatója Juraj Jakubisko Holle anyó és a két világ című, elkészült mesefilmjéhez már pontos premierdátumot is közöl: április 15. A produkció Jakubisko 1985-ös, legendás Holle anyó című mesefilmjének szabad folytatása. Álmot jelenít meg az álomban, benne pedig megjelennek a korábbi történetből megismert figurák – a technikának köszönhetően az eredeti Holle anyó is újraéledhet, Giulietta Masina képében. Az új történet hőse Lukáš, a korábbi filmből megismert Jakub és Alžbetka fia. Szerencsét próbálni indul, remélve, hogy eljut az általa megálmodott világba, és megtalálja élete nagy szerelmét. Kalandozásai során gyakran érkezik útkereszteződéshez, ahol azt a nehéz döntést kell meghoznia, hogy melyik elágazáson induljon tovább. Minden egyes választás, akár jó, akár rossz, megváltoztatja a fiú életét. Ám Holle anyó őrködik felette, és lehetőséget ad neki, hogy kiküszöbölje az esetleges hibáit, helyrehozza tévedéseit. 

Mariana Čengel Solčanská, aki olyan nagy sikerű filmeket rendezett eddig, mint az Emberrablás vagy a Disznó, ebben az évben A szolgálólány című, kosztümös drámával jelentkezik. A film október végén várható a mozikba. 

Solčanská alkotásának története a Csehszlovák Köztársaság megalakulása előtt játszódik, és két fiatal nő érzelmi kapcsolatát meséli el. Az első világháború éveiben a tizenöt éves vidéki Anka egy előkelő prágai családhoz szegődik szolgálónak. A másik három szolgálólány társaságába könnyen beilleszkedik, de szerez egy ellenséget is magának, a család vele egyidős lányát. A film alapjául Hana Lasicová azonos című regénye szolgált. A főbb szerepeket Kerekes Vica, Dana Droppová, Radka Caldová, Zuzana Mauréry, Aňa Geislerová és Karel Dobrý alakítja. 

Paolo Genovese 2016-os mozijának, a Teljesen idegenek című olasz vígjátéknak szlovák–cseh koprodukcióban is készült változata, amely szintén bemutatásra vár. Rendezője Zuzana Marianková, a forgatókönyvet pedig a cseh Petr Jarchovský írta, akinek a neve mögé olyan nagy sikerű alkotások írhatók, mint a Kuckók, a Želary, a Személyi igazolvány vagy a legutóbbi sikerfilm, A tanítónő, melyet számtalan díjjal koronáztak meg. A film zeneszerzője pedig az idehaza és külföldön is elismert Michal Novinski. 

Az olasz „klasszikusban” – amely elindította a különféle nemzetiségű remake-ek lavináját – hét jó barát találkozik, hogy együtt vacsorázzon. Az est folyamán furcsa játékba kezdenek. Úgy döntenek, hogy az asztalra rakják mobiljaikat, és bárkinek is jelez a telefonja, együtt hallgatják meg a kihangosított hívásokat, együtt olvassák el az sms-eket, és együtt néznek meg minden beérkező képes vagy szöveges tartalmat. Mivel barátokról van szó, úgy hiszik, ismerik egymást, de ez a játék váratlan titkokat is felszínre hoz. A furcsa játékot a nálunk Známi neznámi címmel elkészült verzióban remek cseh és szlovák színészek játsszák, köztük Táňa Pauhofová és Tomáš Maštalír. 

Tavaly már bemutatásra készen állt, Varsóban elnyerte a legjobb rendezés díját, mégis erre az évre csúszott Martin Šulík legújabb rendezése, A nyúlfülű férfi – az előzetes tervek szerint tavaszra várható a mozikban. A lírai komédia főhőse egy idősödő férfi, akinek nyúlfülei nőnek, amelyekkel meghallja mások gondolatait, azokat is, amelyekben ő szerepel. Vagyis megtudja, ki mit gondol róla, titkon. Szembesülnie kell azzal, hogy a családja és a barátai valójában egészen más képet alkottak róla, mint amilyet elhitettek vele. Ezen pedig mindenképpen változtatni szeretne. A filmben Borbély Alexandrát is láthatjuk majd. 

A tervek szerint huszonkét hazai film, ebből hét dokumentumfilm várna ránk idén, ha a pandémia is engedi ezt a dramaturgiát. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Hogy áll a szlovák vakcinaprogram?

Szputnyik V

Láthatjuk-e valaha a Szputnyik-szerződést?

Komárom

223 gyermeket írattak be a komáromi magyar alapiskolákba

Strédl Terézia

Elsuhant másfél tanév...

Jens Stoltenberg

Stoltenberg: a NATO május 1-jéig megkezdi az afganisztáni misszió erőinek kivonását

Joe Biden

Biden: az amerikai csapatok szeptember 11-ig kivonulnak Afganisztánból

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.