Haumann Péter utolsó szerepe

„Sose felejtsd el, honnan jöttél, és ki vagy!” – üzenik a képek. És hogy van valami, ami mindig összeköt bennünket.

Két szereplője van a Nyitrai Márton rendezte filmnek. Haumann Péter és fia, Máté.

Vonaton ül az elegáns ifjú, mesébe illő tájban robog hazafelé. Templombelső, mécsesek, havas fenyők. Órájára néz a fiú, hol tart az úton. Gondolatban már az apjával van. Együtt horgásznak a meglékelt tavon. Egyetlen ölelésükben az otthon melege.

Szívmelengető képsorok.

„Reklámfilmben apu soha nem szerepelt – meséli Haumann Máté. – Egyszer egy reklámban hangalámondott, az eléggé jelentőségteljes volt. Huzamosabb ideig futott a film a tévében. De az arcát nem adta hozzá. Én a pályám elején, nem sokkal azután, hogy hazajöttem Angliából, az ottani színiiskolából, egy sörreklámban szerepeltem. Kötényben, mint pincér.”

A gyógynövénylikőr reklámfilmjét két nap alatt forgatták le, de a két nap között Haumann Péter betegsége miatt egy hónap telt el.

„Akkor volt apunak egy nagy műtétje, de mindenképpen meg szerette volna csinálni a filmet. Egyrészt, mert a cég filmjei mindig magas színvonalúak, soha nem éreztük semmilyen szinten reklámszagúnak, másrészt miattam, hogy együtt szerepelhessünk. És a motívum is fontos volt számára, amit a termék képvisel. Az otthon összetéveszthetetlen íze. Apu hivatástudatát, az odaadását, a szakmai alázatát és elköteleződését igazolja, hogy befejezte a munkát. Nagyon nagy energiát fektetett bele. Ez abszolút példaértékű számomra.”

A Vasúttörténeti parkban és a 3D-s komputertechnikával készült díszletben mindkettőjük számára egyértelmű volt a feladat. Egyiküknek sem okozott problémát. Élvezték, hogy a Pesti Magyar Színházban bemutatott A fösvény után ismét együtt dolgozhatnak.

„Különösebb instrukcióra egyikünknek sem volt szüksége. Marcinak, a rendezőnek kiváló érzéke volt ahhoz, hogy hagyjon minket dolgozni. Ez az ő profizmusát dicséri. Bízott bennünk. Felismerte, hogy apám és köztem olyan erős a lelki kapcsolat, hogy ez ügyben nem kell mondania semmit. Apu műtétje után Los Angelesbe mentem forgatni. Reméltük, hogy javulni fog az állapota, de sajnos nem ez történt. A forgatásról még annyit: nekünk ez nagy játék volt. A stáb teljes mértékben felkészült a munkára. Mindent milliméterre pontosan kidolgoztak. A beállításokat, a kameraszögeket, a képkivágásokat. A storyboardot alaposan áttanulmányoztuk. Láttuk, hogyan épülnek egymásra a képkockák, a trükkök. Régen mi nagyon sokat modelleztünk otthon. A technikai dolgok iránti vonzalom megvolt bennünk. Nekem a gyerekkoromat hozta vissza ez a film. Apu is lelkesen várta a felvételeket. Mint két kissrác, úgy izgultunk, hogy belekerüljünk ebbe a mesterien felépített diarámába.”

A kész filmet Haumann Péter nem láthatta már. Méltósággal viselt súlyos betegsége után 81 éves korában, ez év májusában elhunyt. Színpadon utoljára 2021 szeptemberében, a Macskák 1500. jubileumi előadása után a Madách Színházban láthatta a közönség. „Van egy olyan érzésem, hogy ezzel be is fejeztem színházi működésem” – nyilatkozta akkor. A televízió képernyőjén az Apatigris című sorozatban tűnt fel utolsó alkalommal egy uszoda törzsvendégeként. Máté is szerepet kapott a történetben, de közös jelenetük nem volt.

„Amikor átküldték a kész reklámfilmet, apu már nem élt. Erősen megérintettek a képsorok. Közös életünk utolsó mérföldköve ez. Valahogy úgy érzem, a staféta továbbadása. De egy ezred másodpercnyi üzenet is apu részéről, ahogy megérint, és egymásra nézünk, amikor kezemben a zsebóra. Sok oldalról látom ezt, hiszen többször felvették, különböző szögből. És a végeredmény…! Engem is meghat, ahányszor látom. Nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó munkánk. De ott van benne, hogy apu megállítja, majd továbbpasszolja az időt.”

Haumann Péter felesége, gyermekei és unokái számára nem lesz könnyű ez a karácsony. „Apu nélkül már minden más – állapítja meg Máté. – Gyerekkoromtól fogva nagyon szép karácsonyaink voltak. Ő is mindig izgatottan várta az ünnepeket. Emlékszem, ahogy hét-nyolc éves koromban kinyitotta előttünk a kétszárnyú nagy ajtót a lakásban, és nézte, ahogy birtokba vesszük az ajándékokat. A gyermeki lendület, a kíváncsiság, az öröm róla is sugárzott. Közel van egymáshoz a családi házunk és a lakásom Budán. Pár évvel ezelőtt apu megjelent nálam egy kapucnis tréningfelsőben. Egy üveg whiskyvel jött, hogy na, akkor tegyük be a cowboyos számítógépes játékot, amit én annyira szeretek, és amikor a cowboyok inni fognak, akkor mi is töltünk magunknak. Apám és barátom volt egy személyben. Az idei karácsony anyunak lesz a legnehezebb. Apu személyisége biztosan át fogja járni az ünnepet. Van egy késünk otthon. Régi, ütött-kopott konyhakés. Karácsonykor apu mindig azt vette a kezébe, hogy befaragja a fenyőfát. Annak rituálé jellege volt. Én fogtam a fát, apu faragott. Ez most az én feladatom lesz. Egyedül kell megcsinálnom. Biztos menni fog. Ezt is megtanultam tőle, mint sok minden mást.”

A szerző a Vasárnap munkatársa