Hasznos tanácsadás

Az egészségkárosodott gyermek világrahozatala után az orvosok általában temérdek latin kifejezéssel rémítik a szülőket, holott másra van szükségük: alapos és közérthető információkra arról, miképp fejleszthetnék a kis beteget, milyen állami támogatásban részesülhetnek, hová nyújtsák be kérvényeiket,

Az egészségkárosodott gyermek világrahozatala után az orvosok általában temérdek latin kifejezéssel rémítik a szülőket, holott másra van szükségük: alapos és közérthető információkra arról, miképp fejleszthetnék a kis beteget, milyen állami támogatásban részesülhetnek, hová nyújtsák be kérvényeiket, milyen segédeszközökre jogosultak stb. – Tudom, miről beszélek, nekem is beteg gyermekem született, s én sem tudtam, mitévő legyek. Az információgyűjtés folyamata lassú volt és keserves, de idővel jártasságra tettem szert. Jegyzéket készítettem magamnak arról, hogy Szlovákia-szerte mely intézmények foglalkoznak beteg gyerekek fejlesztésével, hol találhatók a legjobb szakemberek, hol és hogyan lehet anyagi támogatást kérvényezni. A jegyzékből www. radost.sk weboldalt készítettem – ismertette a kezdeményezés lényegét Zuzana Melišová, az INFODOM polgári társulás elnöke. Az oldal tartalma változatos: a speciális iskolák és intézmények, szociális otthonok, integrált osztályok és a pedagógiai-pszichológiai tanácsadók jegyzéke, az egészségügyi segédeszközök tára, az egészségügyi és a szociális törvények, előírások, praktikus tudnivalók ismertetése, a diétareceptek, a fizetett és ingyenes szolgáltatások (gondozási és ápolási ügynökségek, gyógyfürdők, orvosi rendelők) jegyzéke vagy akár a könyvtár is az érintetteket segítik. A weblapon közölt információk bővíthetők, a polgári társulás örömmel fogadja a beteg gyerekeket nevelő szülők észrevételeit, javaslatait, ötleteit. (erf)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?