Hangok a lélekbe

Kassa. Az apró, de merész kassai Hevhetia kiadót már dícsértem egyszer ezeken a hasábokon. Dzsesszre és avangárd zenére szakosodtak, nem sodródnak az árral, és bakelit-lemezt sem átallnak kiadni, ha úgy tartja kedvük.

Kassa. Az apró, de merész kassai Hevhetia kiadót már dícsértem egyszer ezeken a hasábokon. Dzsesszre és avangárd zenére szakosodtak, nem sodródnak az árral, és bakelit-lemezt sem átallnak kiadni, ha úgy tartja kedvük. Decemberi eresztésük az Oskar Rózsa Sextet korongja, amelyet azon frissiben mini-koncertkörúton is népszerűsített a zenekar. Az Amerikában szocializálódott producer-basszusgitáros ugyanis jól tudja, hogy a rétegzenének kell a reklám, és hiába verbuválja össze egy közös projekt erejéig az ország legjobb dzsesszistáit, ha a lemez elsikkad a karácsonyi kavalkádban. Mert igazi szupergruppról van szó, Rózsa mellett Andrej Šeban, az univerzális gitáros, Marcel Buntaj, a szintén híres amerikai dzsesszkonzit végzett dobos, Luboš Priehradník, a pogramozás terén is otthonosan mozgó trombitás, Radovan Tariška altszakszofonos, valamint a szintetizárorokat és a zongorát egyaránt ördöngösen kezelő Miki Škuta került össze a stúdióban, ahol a producer valószínűleg csak annyit mondott nekik: csináljatok, amit akartok. Hát csináltak egy nagyon kortárs, nagyon avangárd és nagyon szabad lemezt, hosszú, hipnotikus kollázsokkal, ambient-betétekkel, meditatív hangulatban. Az alapokra szinte véletlenszerűen tekeredik rá egy-egy dallam, a szólisták szolídan, nem pedig egymást „lejátszva” kerülnek előtérbe. A borítón is fontosnak tartották feltüntetni, hogy improvizációról van szó. Egyrészt tehát izgalmas megfigyelni, mihez kezdtek egymás ötleteivel a különböző zenei hátországból érkező muzsikusok, másrészt viszont a 65 perces lemezen sok az üresjárat. Ez a kevéssé kitaláltság persze nem biztos, hogy bűn, koncerten is a hangulatfestés a fontos, nem a koncepció. Mégis úgy tűnik, felesleges maszatolásból is maradt a korongon. Lebilincselő zenei kalandozás, folytonos „továbbgondolás” helyett inkább az egymáshoz idomulni igyekvés érezhető. Kísérletnek mindenesetre érdekes a lemez, vájt fülű hallgatónak készült, és majd kiderül, ki milyen mélyre engedi lelkébe a hangokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?