Hamis(ítatlan) irodalom

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. A Comenius Egyetem Magyar Tanszéke és a Pozsonyi Magyar Intézet Hamis(ítatlan) irodalom címmel szervezett szakmai szimpóziumot. A tanácskozás egyik központi figurája a marxista irodalomtudomány etikai és pszichologizáló mániájának köszönhetően a kánonból évtizedekre kitiltott Thaly Kálmán, a híres-hírhedt költő-hamisító, II. Rákóczi Ferenc „historicusa”, az örök kuruc volt. A konferencia résztvevői megkoszorúzták a költő-történész pozsonyi sírját is.

Thalyról Benkő Krisztián, Csehy Zoltán és Brutovszky Gabriella tartott előadást. Benkő Thaly Mikes Kelemen-képét vázolta, illetve szembeszállt Kovács Sándor Iván irodalomtörténészi metódusaival, melyek Thalyt költőileg gyakorlatilag megsemmisítették. Csehy szintén az irodalomtörténet-írás bizarr, pszichoszexuális és politikai technikái által meghamisított Thaly-képét tárta fel, majd Thaly Molnár Aladárhoz írt verseit elemezte. Brutovszky Gabriella egy pedagógiai beszámolóban a nyitrai egyetemen tartott Thaly-szeminárium sikereit és tapasztalatait ismertette.

A 19. század világát idézte meg Dusík Anikó is, aki a Bendegucz című regény szinte kibogozhatatlan szerzőtulajdonításait vette számba, rámutatva a szlovák és a magyar irodalomtörténet-írás homlokegyenest eltérő, összehangolatlan elképzeléseire. Filológiai bravúrról tanúskodott Mészáros András előadása is, aki egy filozófiai plágiumot leplezett le, miközben a cseh, magyar és német irodalmi-bölcseleti misztifikációk természetéről is számot adott.

Vida Gergely az identitáshamisításról értekezett Tőzsér Árpád utólagos naplói és Martin Scorsese A leleményes Hugo című filmjének fókuszba állításával: szépirodalmi szövegek és a hollywoodi zsánerfilmek unikális egybekapcsolása azt mutatta be, hogy a referenciális kód miként válhat váratlanul mégiscsak identitáshamisítássá. Keserű József a kézirat-hamisítás, illetve a „talált” kézirat toposzát vizsgálta meg széles világirodalmi kontextusba ágyazva. Polgár Anikó Devecseri Gábor fordításelméletét segítségül híva világította meg a rekonstruáló műfordítás elveiben rejlő hamisításmetaforák típusait. H. Nagy Péter az összeesküvés-elméletek szempontjából értelmezte a hamisítványokra való utalás paranoid jellegét: előadásában (mintegy mellesleg) számos hétköznapi faktoidot (valósnak hitt, de hamis állítást) is leleplezett. Benyovszky Krisztián előadása a hamis Holmes-ok, ál-Watsonok világába kalauzolta a népes közönséget, és a Doyle-hősök újabbnál újabb feltámadásait is bravúrosan rendszerezte a képregényektől kezdve a filmes adaptációkig. Petres Csizmadia Gabriella Karel Čapek apokrifjeinek vizsgálatával foglalkozott a szakralitáshoz való bizarr viszonyra, a szemantikai eltolódásokra és az ún. szüzsémutációkra koncentrálva. Németh Zoltán Tsúszó Sándor életművét vizsgálta hálózatelméleti szempontból, s dolgozata számos meglepő eredményt hozott: rávilágított a posztmodern maszkos irodalom egyik gócpontjának szerepére a hagyományban, illetve a Tsúszó-szövegek kapcsolathálóival mintegy modellálni tudta egyes Tsúszó-szövegek poétikai sikerét vagy épp kudarcát. Hizsnyai Tóth Ildikó egy Feldek-regény sorsán keresztül mutatta be cenzúra és a műfordítás bizarr kapcsolatát: a szlovák regényt cenzúrázták, miközben a cenzúrázatlan változatból elkészült a magyar fordítás, ám az elkallódott szlovák kézirat híján a legújabb, immár cenzúrázatlan szlovák kiadás arra kényszerült, hogy a magyar fordítás alapján rekonstruálja a kihagyatott helyeket.

A konferencia anyaga előbb folyóiratokban, majd pedig kötetbe gyűjtve is megjelenik, előreláthatólag a Kalligram Kiadó gondozásában. (-y-n)