Hamburgban dolgozik a meghurcolt orosz rendező

fff

Kevés művész tört annyi borsot Vladimír Putyin orosz elnök orra alá, mint Kirill Szerebrennyikov színházi rendező. A fél világ művésztársadalma követte figyelemmel azt a pert, amely során a sikkasztással vádolt rendezőt és civil aktivistát megpróbálta ellehetetleníteni a hatalom. Szerebrennyikov a héten négy és fél év után először utazott külföldre: Hamburgban kezdett dolgozni. 

Németországba érkezése azért meglepő, mert 2020-ban hároméves kiutazási tilalommal sújtotta egy bíróság. Az elmúlt években Szerebrennyikov a Zoomon és videókon keresztül rendezett színdarabokat szerte Nyugat-Európában.

A kormánykritikus, Putyin ellen rendszeresen felszólaló, a melegek jogaiért és a művészet szabadságáért tüntető rendezőt 2017 nyarán tartóztatták le állami támogatások állítólagos elsikkasztásának vádjával. Az ügyészség munkatáborban letöltendő szabadságvesztést kért rá, de a bíróság felfüggesztett börtönre ítélte.

Akkor világhírű művészek egész sora állt ki mellette, támogatói szerint  koholt vádak alapján ítélték el. A rendező is mindvégig tagadta, hogy bűnös lenne, és abszurdnak nevezte a vádat, mely szerint nem készített el egy előadást az általa alapított Gogol Színházban, amelyre állami támogatást kapott. Ez azért furcsa, mert az ominózus előadást még 2012-ben bemutatták, fotók tömkelege jelent meg a premierről, és sokan a jegyüket is posztolták, hogy bizonyítsák: ott voltak, látták azt, aminek létezését az ügyész megkérdőjelezi. 

A Gogol Színház egyébként régóta szúrta a hatalom szemét, mivel szabad szellemű, avantgárd dolgok készültek ott, és egyre népszerűbb lett az ellenzéki értelmiség körében. Előadásaik félig-meddig demonstrációk voltak, aki helyet foglalt a nézőtéren, az nemcsak színházjegyet vett, hanem csendesen lázadt is a hatalom ellen. 

Később már a vád több tanúja is azt vallotta, hatósági kényszer hatására tanúskodtak a rendező ellen, akit mindeközben a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend Lovagi fokozatával tüntették ki. Az elismerést természetesen nem vehette át személyesen.

A hamburgi Thalia Színház közleménye szerint Szerebrennyikov a repülőtéren nagy örömének adott hangot, hogy Hamburg az első európai város, ahol négy és fél év után újra dolgozhat. A színház főigazgatója, Joachim Lux azt mondta, nemigen ismer más művészt, „aki olyan nagy emberszeretettel, belső függetlenséggel és hajlíthatatlansággal küzd a művészetek szabadságáért, mint ő”. Az orosz, amerikai, örmény és lett művészekkel megvalósuló előadás Csehov A fekete barát című elbeszéléséből készül, a próbák Moszkvában kezdődtek, és január 4-től folynak Hamburgban. A premiert január 22-re tervezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?