Sem ő, sem a hősei nem adják fel

Hős. Az orosz színház és film jeles egyénisége. A Kreml ellen folytatott harc bátor vezéralakja. 2017 augusztusában, amikor a Nyár című filmjét forgatta Szentpétervár utcáin, rendőrök vették körbe, és mondvacsinált vádak alapján letartóztatták.

Az igazi „bűne” azonban az volt, hogy rendszeresen részt vett a gyülekezési szabadság biztosításáért meghirdetett tüntetéseken, bírálta a hazájában egyre erősödő cenzúrát és az azt pártoló orosz hatóságokat, véleményét hangoztatta a tiszta választások ügyében, nemtetszését fejezte ki a Grúzia elleni orosz politikával kapcsolatosan, és még a melegek jogainak is élharcosa lett. Hogy a moszkvai Gogol Kulturális Központ művészeti igazgatójaként félreállíthassák és elhallgattathassák, hűtlen kezelés vádja miatt házi őrizetbe helyezték. Büntetésként 129 millió rubel (1,65 millió euró) visszafizetésére kényszerítették. Színházi projektjeinek költségeit a maga hasznára duzzasztotta fel, állították az orosz hatóságok. Nincs annyi pénzem, amennyit követelnek tőlem, mondta. Barátai és szimpatizánsai azonban összegyűjtötték az összeget, s egy év és tíz hónap után kiváltották házi őrizetéből. El is hagyta azonnal az országot.

A Nyárral még nem lehetett személyesen jelen a 2018-as cannes-i fesztiválon, a hatalmas kritikai siker azonban így sem maradt el, de 2021-ben, a Petrovéknál tombol a nátha című filmje bemutatója alkalmából FaceTime-on üzent a közönségnek.

Legutóbbi filmjével, a Csajkovszkij feleségével már ott volt a francia Riviérán. Addig Zoomon rendezett színdarabokat Európa-szerte. 2022 januárjában már a hamburgi Thalia Theaterben Csehov A fekete barát című elbeszélésének színpadi változatán dolgozott. Az amerikai Variety filmes szaklap akkoriban adott hírt arról, hogy Szerebrennyikov, a Putyin-rezsim kérlelhetetlen ellenzője Andrej Tarkovszkij, az 1986-ban elhunyt legendás orosz filmrendező életéről készít minisorozatot. Hogy hol tartanak a munkálatok, arról egyelőre nincs hír.

Az viszont tudható, hogy a Csajkovszkij felesége mindenütt a világon óriási siker az igazságra éhes közönség körében. Pjotr Iljics Csajkovszkijról, a romantikus zeneszerzőről sok mindent feljegyzett a zenetörténet. Azt is, hogy Szentpéterváron, tanulmányai befejezése után az igazságügyi minisztérium munkatársa volt, igaz, csak rövid ideig. Zenével huszonhárom éves korában kezdett el foglalkozni. Wagnert unalmasnak találta, Brahmsot nem szerette, Beethovent úgy-ahogy elfogadta, Bachot szívesen játszotta, bár nem tartotta zseninek, egyedül Mozartot imádta. Homoszexualitásáról sokáig egyetlen szót sem ejtettek életrajzírói. Rejtőzködő életet élt. Családja és barátai tanácsára harminchét évesen megnősült – a látszat kedvéért. Fiatal tanítványát vette feleségül, de egy hónapon belül már szét is költöztek. Orosz filmesek eddig nem nyúltak e „rázós témához”. Az angol Ken Russel volt az első, aki 1971-es alkotásában, a Zenerajongókban mutatott egy szeletet Csajkovszkij szerelmi életéből. Richard Chamberlain alakította a nagy orosz zeneszerzőt, aki reménytelenül szerelmes volt egy vonzó grófba, aztán a neurotikus és kielégíthetetlen Nyina Miljukovát választotta feleségének.

A zsidó apától és ukrán anyától származó Szerebrennyikov francia és svájci producerek támogatásával még a hazájában készítette el Csajkovszkijról szóló bátor munkáját, amellyel végérvényesen ledöntötte a nemzeti komponista faragott szobrát. Naplók, levelek, dokumentumok alapján meséli el a zeneszerző nem éppen szokványos házasságát, amelyből aztán valósággal kimenekült. Alkalmi szeretői, művésztársai, ivócimborái mellett élete végéig magányos maradt. Szerebrennyikov filmje a mély depresszióktól szenvedő komponista lelkében próbál mélyre merülni, filmjének főszereplője azonban marad a feleség, aki huszonnégy évvel élte túl Pjotr Iljicset. Antonyina Miljukova végül egy másik férfitől szült három gyermeket, de mindegyiküket árvaházba adta, ő maga pedig megtébolyodott.

A film tavalyi, cannes-i világpremierje óta Szerebrennyikov azért került a világsajtó fókuszába, mert a moszkvai Bolsoj indoklás nélkül levette műsoráról Nurejev című ba-lettrendezését, amely 2017-ben került a színház műsorára. Történt ez nem sokkal azután, hogy humanitárius katasztrófának nevezte Putyin Ukrajna elleni háborúját. Rudolf Nurejev, a világhírű tatár balett-táncos hajdani életvitele már a darab ősbemutatóját megelőzően irritálta a Kreml honatyáit. Az orosz kulturális miniszter „melegpropagandának” vélte az előadást, ami épp elég volt ahhoz, hogy akkor, amikor Szerebrennyikov az orosz–ukrán háborúval kapcsolatosan patakokban folyó vérről nyilatkozott a nyugati sajtónak, leparancsolja rendezését a Bolsoj repertoárjáról.

A Berlinben élő rendezőnek tudomásul kellett vennie a fentről jött döntést. Alkotói munkájában azonban ez sem fékezi. Már javában promotálja a Bob Hopkins és Pawel Pawlikowski forgatókönyve alapján olasz–francia koprodukcióban készült életrajzi filmjét, a Limonov: Eddie balladáját. A történet főhőse Eduard Limonov, a New Yorkban híressé vált moszkvai radikális író, a szovjet ellenzéki irodalom jeles alakja, akinek világszerte sikert aratott regénye, az 1990-ben kiadott Ez vagyok én, Edicska huszonegy éves késéssel magyar fordításban is megjelent.

A szerző a Vasárnap munkatársa