Halálos jelmezbál. Soros György édesapjának könyve a vészkorszakról

A kisebbik fiú, a tizennégy éves Gyuri feladata, hogy az orosz pilóták géppuskáit elkerülve vizet hordjon a vásárcsarnok pincéjéből. A fiú nagymamáját, aki ‒ szintén hamisított iratokkal ‒ egy szállodában bujkál, egy razzia során többedmagával kiterelik, hogy a Dunába lőjék, de szerencsére megmenekül. A két fiú, Pál és György apja még Schwartz Tivadar néven született, vezetéknevét a harmincas években magyarosította Sorosra, hogy az egyre növekvő antiszemitizmus közegében könnyebb legyen az elvegyülés.

Asszimiláció és mimikri

Tivadar korábban jó nevű ügyvéd volt, ingatlanügyekkel is foglalkozott, de a zsidótörvények révén egyre szűkült az élettere. Régebbi, első világháborús tapasztalatai – a szibériai hadifogság és szökés – megtanították arra, hogy bizonyos körülmények között a legfontosabb, hogy az ember a puszta életét megmentse. Mérlegelve a lehetőségeket úgy ítélte, a legcélravezetőbb a természetben is megfigyelhető mimikri, a látszólagos beleolvadás, ami persze alakoskodással jár, de mégis életeket menthet. Ügyvédként ahhoz szokott, hogy a szabályokat be kell tartani, ezúttal azonban – különösen a német megszállástól kezdődően – úgy gondolta, hogy egy diktatórikus hatalmat, mely egyes állampolgárok életére tör, nem lehet legitimnek elismerni, nem szabad vakon engedelmeskedni neki. Ennek a gondolkodásnak, s az ebből fakadó ügyes taktikázásnak köszönhető, hogy legközelebbi családtagjai, köztük a két fiú – akik később Paul és George Sorosként lettek ismertek – életben maradt.

Az 1930-ban született Soros György egy vészterhes korszakban élte le gyermek- és kamaszkorát Magyarországon: később a megpróbáltatások ellenére mégis úgy nyilatkozott, hogy ez volt élete egyik legboldogabb időszaka. Édesapja viszonylag jómódú, tízgyerekes zsidó kereskedőcsaládból származott, a nagyapának vegyesboltja volt Nyíregyházán. A jótékonykodás családi hagyomány volt: a nagyapa azért is igyekezett bevételeiről minél pontosabb könyvelést vezetni, hogy az ősi zsidó törvényt betartva tíz százalékot jótékony célokra áldozzon, péntekenként pedig mindig szegény zsidókat hívott meg az asztalához.

A zsidó inkább okos legyen

Bár a család egyre jobban asszimilálódott, Soros Tivadar – amint erről memoárjában vall – már gyerekkorában is tapasztalt zsidóellenes megnyilvánulásokat keresztény környezete részéről. Gyerekkorában a katolikus templom lépcsőiről ugrált le merészen, mikor először hallotta a többi gyerektől a „Hep, hep” kiabálást. (A hep közép-európai zsidóellenes szitokszó, tulajdonképpen egy latin betűszó, mely a Hierosolyma est perdita – Jeruzsálem elveszett – latin mondat szavainak kezdőbetűiből áll össze. Magyar népmeséinkben is találkozhatunk vele, Arany László gyűjteményében, A farkastanya című mesében a hányaveti farkas mondja: „Egy kiált: hep-hep-hep! Más ordít: add feljebb!”). Soros Tivadar az első világháború után, a hadifogságból hazatérve tapasztalja, hogy Magyarországon a Tanácsköztársaság bukása után mennyire felerősödött az antiszemitizmus, s már 1920-ban elfogadták a zsidó egyetemisták számát korlátozó numerus clausust. Számtalanszor hall gyalázkodó kifejezéseket, néha a maga igazát védve verekedésbe is keveredik. Később egy zsidó anekdota hatására vált életelvévé az, hogy egy zsidó nem sokra megy azzal, ha igaza van, a zsidó inkább okos legyen.

Ez a lehetőségeket óvatosan mérlegelő, ugyanakkor az adott keretek között merész lépésektől sem visszariadó okosság segíti abban, hogy saját maga és családja életét megmentse a gettótól és a deportálástól. A hamis papírok beszerzéséhez, a bujkáláshoz, az egyes családtagok biztonságos (vagy egy ideig annak vélt) elhelyezéséhez szükség van persze pénzre és jó kommunikatív képességekre is. Soros Tivadar nemcsak a családtagokat látja el hamis iratokkal, egyébként is segít a hozzá bizalommal fordulókon. Egy „hivatásos” hamisítóval működik együtt (aki később lebukik, s vele együtt kis híján Soros is), s az iratokat háromféle tarifáért értékesíti: a gazdag ügyfelektől sokszorosan megkéri az árát, a kevésbé tehetőseknek csak a tényleges költségeit számolja fel, a leginkább rászorultaknak viszont ingyen ad mindent.

Szabó Elek, Lexi bácsi

Mikor 1944 márciusában Magyarországot megszállják a németek, a magyar vezetők közül egyedül Bajcsy-Zsilinszky Endre volt, aki fegyverrel fogadta őket (1944 decemberében ki is végezték). A németországi tárgyalásból hazatérő Horthy vonatát ugyan késleltették, hogy azalatt a németek Magyarországon könnyen átvehessék a hatalmat, de Horthy hazatérve nem mond le, továbbra is, egészen Szálasiék puccsáig (1944 októberéig) kormányzó marad. A vidéki zsidóságot már Horthy kormányzósága idején deportálják, a budapesti zsidóság a nyilas hatalomátvétel után kerül életveszélybe: ekkor már a menlevelek, a svéd és svájci „védett” házak sem jelentettek védettséget, a nyilasok zsidó kórházak, szeretetotthonok lakóit gyilkolták le brutálisan, karácsony napján egy vöröskeresztes védelem alatt álló zsidó árvaház lakóit lőtték a Dunába. (Ennek a korszaknak a rémtetteiről szól Zoltán Gábor regénye, az Orgia.) Soros Tivadar beszámol róla, hogy a Duna-partra terelt zsidó gyerekek közül két fiú megmenekült: „Egyikük egy dunai szigetről származott, már kiskorától remekül úszott. Nem várta meg a lövést, hanem egyből a Dunába vetette magát. A Duna vize januárban jéghideg, így természetesen tüdőgyulladást kapott, de megmenekült. A másik fiút a karján lőtték meg, ő is kiúszott.”

Soros Tivadar ezekben az időkben Szabó Elek néven bujkált, kezdetben barátjával, Kozma Lajos építésszel egy saját építésű búvóhelyen (innen azért kell elköltözniük, mert a ház, amelyben a búvóhely épült, csillagos ház lett). Később egy középkorú házaspárnál laknak albérletben: a férj az élelmezésügyi minisztériumban dolgozik, később a nyilas rendszerre is felesküszik, Szálasi saját kezűleg teszi fel rá a nyilaskeresztes karszalagot. Szabó Elek az igazolványai szerint a tokaji borvidék egyik falujából, Tállyáról származott, ezért Soros Tivadar szőlőbirtokosként mutatkozik be (szerencsére tíz hordó bora is van, így könnyebb hitelesen játszania a szerepét). Így is többször kerül olyan helyzetbe, amikor lelepleződéstől kell tartania: a házinéni egyszer azt újságolja lelkesen, hogy „most viszik az újpesti zsidókat!”, máskor arról elmélkedik, hogy albérlőjükben is „van valami zsidós”. A férj szerencsére megnyugtatja gyanakvó feleségét: kiderül, ő a titkolózásból arra következtet, hogy lakójuk a Nemzetvédelmi Szolgálat kémelhárítója. Sorosék ezután már nyugodtabban merik hallgatni a BBC német adását.

Bár korábban az volt Tivadar elve, hogy a bujkáló családtagoknak nem szabad együtt maradniuk, mert az túl veszélyes volna (felesége vidéken, a Balatonnál vészeli át a nehéz korszakot), a nyilas időkben mégis magához veszi a fiait, szállásadóinak úgy mutatva be őket, mint a keresztfiait. A „halálos jelmezbálhoz” igazodva a fiúk ezentúl Lexi bácsinak szólítják apjukat. A nyilas házigazdának s a jól játszott szerepeknek köszönhetően Sorosék az ostrom alatt sem éheznek, házigazdájuk ugyanis a környék közellátási ellenőre. Még egy kis Gerbeaud-süteményük is marad, a szobában rekedt, bujkáló Sorosék ezzel jutalmazzák a sakk vagy a térképes játék győztesét, sőt, még az orosz katonákat is süteménnyel tudják kínálni.

A Soros fiúk útja

Nem sokkal azelőtt, hogy az oroszok elérték volna Sorosék házát, az egyik Soros fiú egy német katonát talált a fürdőszobában. „A véletlen úgy hozta, hogy ez a német kiskatona, a német nagyhatalom képviselője, most itt állt négy zsidó előtt, akik ugyanolyan barbár és értelmetlen gonoszsággal bánhattak volna el vele, ahogy a németek bántak el zsidók millióival.” A Soros fiúk megsajnálják (a kisebbik fiú szemében még egy könnycsepp is megcsillan), a német kiskatona nem sokkal lehet idősebb náluk. Tivadar pár szál cigarettát is ad a német katonának, aztán felszólítja, hogy távozzon, a fiúk még az ablakpárkányra is felsegítik. Igaz, nem bújtatják el, nem adnak neki civil ruhát, de ez már túlzó gesztus lett volna. Memoárjában Soros Tivadar ironikusan meg is jegyzi: „Mint afféle álkeresztények, mi nem tudtunk olyan keresztény magaslatokra vergődni, hogy aki megdob kővel, azt kenyérrel dobjuk vissza.” Az oroszokkal Soros Tivadar remekül szót tud érteni, hiszen szibériai hadifogsága idején megtanulta a nyelvüket. Az idősebb fiút, Palit mégis elhurcolják „málenkij robotra”, de szerencsére sikerül megszöknie.
A háború után a két fiú elhagyja az országot. György saját bevallása szerint azért, mert nagyon függött az apjától, s el akart szakadni tőle. Ő 1947-ben Bernbe utazott az Eszperantó Világkongresszusra, onnan Angliába ment, ahol egy rokon segítette a taníttatását, de a tanulás mellett dolgoznia is kell, hogy eltartsa magát. Így kerül kapcsolatba a tőzsdével, mert egy tőzsdecégnél talál munkát. Angliából került ki 1956-ban az USA-ba, ott is a tőzsdeszakmában kezdett dolgozni, majd saját céget alapított. Később a világ egyik leggazdagabb embereként kezdte támogatni a közép-európai nyitott társadalmak kialakulását, szavai szerint egyebek mellett azért, „hogy olyan társadalmak jöjjenek létre, ahol a zsidók nyugodtan élhetnek”. Testvére, Pál bekerült az 1948-as téli olimpiára Svájcba utazó magyar sícsapat tagjai közé, de az ötkarikás játékok helyett New Yorkba utazott, mérnökként sikeres technológiai újításainak köszönhetően ő is meggazdagodott, s pénze egy részét ő is jótékonysági célokra fordította.

A magyar létezésre törő Sátán szimbóluma

Soros Tivadar és felesége 1956 után hagyta el Magyarországot, Tivadar a hatvanas években Amerikában írta meg eszperantó nyelven emlékeit a család vészkorszakbeli megpróbáltatásairól, Maskerado (Álarcban) címmel. Ez volt a második könyve: nem voltak ugyan írói ambíciói, de mind az első, mind a második világháború során olyan élményeket élt át, amelyek arra késztették, hogy tollat ragadjon. A Múlt és Jövő Kiadó jóvoltából most a két művet (az Álarcbant és a Szibériai Robinzonokat) egy kötetben olvashatjuk magyarul, alapos jegyzetapparátussal, a mű angol fordítójának, Humphrey Tonkinnak az utószavával, Paul és George Soros előszavával. A kötetet kiadó Kőbányai János nem rejti véka alá, hogy a magyarul korábban 2002-ben már megjelent Álarcban című mű újrakiadásának nem csupán az volt a célja, hogy az új nemzedék is megismerje ezt a történetet, hanem sajnálatos politikai aktualitása is van. A „sorosozás”, ahogy az utószóban Kőbányai hangsúlyozza, „néhány év alatt hasonló kifejezéssé domesztikálódott a magyar nyelvben, mint a »zsidózás«”. A magyar múltfeldolgozás sajnálatos hibája, hogy „az országot egy idős holokauszttúlélő képmásai” borítják el „a magyar létezésre törő Sátán szimbólumaként”. A Múlt és Jövő Kiadó új kötete, Kőbányai szavaival élve szembesítést kínál „a magyar társadalomnak a holokausztban elkövetett bűnével, hogy végre, egyszer kigyógyuljon belőle”.

Polgár Anikó

Soros Tivadar: Túlélni – Álarcban – Nácivilág Magyarországon – Szibériai Robinzonok. Múlt és Jövő Kiadó, 2018, 336 oldal.