Hajdu Szabolcs filmje kapta a fődíjat Karlovy Varyban

Karlovy Vary |

<p>Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál nyerte a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt az 51. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban.</p>

A díjat Hajdu Szabolcs szombaton este Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjének záróünnepségén vette át. A szekcióban 12 film versenyzett a fődíjért, a Kristály Glóbuszért.„Nagyon köszönöm. Amikor két nappal ezelőtt itt levetítettük a filmet, láttam, hogy a cseh nézők ugyanúgy reagálnak, mint nálunk. Úgy éreztem, hogy a nézők nagyon közel vannak hozzánk. Magyarországon és itt is ugyanazok a tapasztalataim, úgy éreztem, hogy ugyanabban a csónakban evezünk” – nyilatkozta Hajdu Szabolcs a díj átvétele után.  A díjátadáskor a színpadra vonult a magyar film többi szereplője is. Az alkotásban a rendező mellett Szabó Domokos, Gelányi Imre, Török-Illyés Orsolya, Tankó Erikával és Szilágyi Ágota szerepel. A versenykategória győztese a Kristály Glóbusz mellett 25 ezer dolláros pénzjutalmat is kapott. Hajdu Szabolcs emellett megkapta a legjobb férfi színészi alakításért járó Kristály Glóbuszt is. „Nagy meglepetés ez számomra. Sok-sok köszönet a feleségemnek, gyermekeimnek” – mondta az újabb díj átvétele után Hajdu Szabolcs.A legjobb női alakításért járó díjat Zuzana Mauréry szlovák színésznő kapta a Jan Hřebejk rendezte Tanítónő című szlovák–cseh filmben, ahol a címszereplő szerepét játszotta. A kilencnapos filmszemlét záró ünnepségen Charlie Kaufman amerikai rendező és Jiřina Bohdalová cseh színésznő filmes életművükért átvették a fesztivál elnökének díját. Hajdu Szabolcs fődíjas filmjének alapjául az ugyanezen a néven, szintén általa rendezett színházi előadás szolgált. Története szerint Farkas és felesége, Eszter, valamint kisfiuk kénytelenek befogadni otthonukba Eszter nővérének, Ernellának Skóciából egy sikertelen letelepedési kísérlet után visszatérő családját. A hívatlan vendégekkel való kényszerű együttlét rávilágít a szereplők közt lappangó feszültségekre és ellentétekre.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?