Ha nem vagy rocksztár, észre sem vesznek

Merrefelé halad a nemzetközi gyermekirodalom, és mennyire követi a főbb trendeket a magyar könyvpiac?

Mivel tizenöt évvel ezelőtt kezdtem el könyvkiadással foglalkozni, az elmúlt másfél évtized magyar termését ismerem behatóan. Ami a külföldi gyermekirodalmat illeti, 2006-ban voltam először Bolognában, ahol a gyermek- és ifjúsági irodalom legnagyobb vásárát rendezik. Azóta követem a nemzetközi trendeket. Tíz éve még úgy tűnt, nagyon messze vagyunk ezektől. A legfontosabb különbséget abban láttam, hogy Nyugaton a vizualitás sokkal fontosabb, mint nálunk, és a témaválasztásban is nagyok voltak a különbségek. Nálunk akkor még szokatlannak számítottak a mindennapi életből vett témák, beleértve az úgynevezett tabutémákat is, a kényes társadalmi és családi kérdéseket, amelyekről a felnőttek inkább nem beszéltek.

Javult a helyzet tíz év alatt?

Szerencsére igen. Ami akkor nálunk tabu volt, ma már nem az, viszont még mindig látok különbségeket. Idén ismét kint voltunk Bolognában, és próbáltam összegezni, mi változott. Még mindig merészebbek az illusztrációk odakint, mint nálunk. De persze ez egy gondosan válogatott nemzetközi merítés, és mi kis ország vagyunk, Szlovákia még kisebb. Ugyanakkor azt is tudom, hogy egy francia gyerekkönyv ugyanúgy háromezres kezdő példányszámban jelenik meg, mint egy magyar. Viszont ha mondjuk Franciaországban vagy Németországban valami befut, akkor azonnal felugrik százezres példányszámra, míg tájainkon viszonylag ritka az utánnyomás. Szóval vannak könyvek, amelyek eleve egy szűk rétegnek készülnek, csak a nyugati országokban nagyobb az a réteg, mint nálunk.

Az eladhatóság szempontjából nyilván meghatározó a szülők ízlése, hiszen általában ők választanak könyvet a gyerekeknek.

Igen, de szerintem mi jó és szép gyerekkönyveken nevelkedtünk. A rendszerváltás után, körülbelül egy évtizeden át nagyon silány minőségű könyvek kerültek a polcokra, aztán a kétezres évektől pozitív irányba kezdett változni minden. Ma sokkal nagyobb a gyerekkönyvválaszték, mint annak idején, sokkal több olyan kiadó működik Magyarországon, amelyik csak ezzel foglalkozik. Szóval tesszük a dolgunkat, és egy csomó mindent sikerült is elérnünk. A szülők jóval nyitottabbak lettek, sokkal inkább keresik az újat, nem csak azt akarják megvenni, ami régen az ő kedvencük volt. Persze jó, hogy ezek a könyvek is kaphatók új kiadásban, de a mai gyerekek élete teljesen más, mint a szüleiké volt, és hálásak, ha saját magukat találják meg egy-egy történetben.

Szakmai körökben felmerült a kérdés, hogy a manapság divatos problémamegoldó könyvek – hogyan kell bilibe pisilni, elváltak a szüleim, mit csináljak – egyáltalán mesekönyvnek számítanak-e.

Elvileg akkor jó egy mesekönyv, ha mindezeken túl egy jó történetet is kínál. Én sem szeretem az oktató-nevelő funkció előtérbe helyezését a mese rovására. De ha ezeket a témákat ügyesen építik be a mesébe, megfelelő nyelvet használnak és jók az illusztrációk, akkor megemelem a kalapom. Akkor egy könyv, mondjuk egy örökbe fogadós mese tényleg tud segíteni. Hadd említsek egy konkrét példát. Most jelent meg nálunk magyarul Petra Nagyová-Džerengová két Klára-könyve, a Klára és a mumusok, valamint a Klára és az iglu. Ezek tele vannak mai problémákkal. A szülők elváltak, az anyuka elmegy külföldre, az apukának új felesége lesz, születik egy kistestvér, aki féltestvér, a nevelőanya szereti ugyan Klárát, de mégsem az igazi anyukája, és közben a hatéves kislány iskolába megy, ami szintén stresszhelyzet. A szerző bátrabban nyúl ezekhez a témákhoz, mint a magyarok többsége, miközben az egész alapvetően egy remek mese. Szerintem 2016-ban ilyen a jó gyerekkönyv. A magyarországi sikerhez viszont az is kell, hogy a szerző folyamatosan jelen legyen, író-olvasó találkozókat tartson, szerepeljen a médiában.

Manapság azt látom, a gyerekkönyvíróknak egyre inkább rocksztároknak kell lenniük.

Így van. Fel kell tudniuk kelteni az érdeklődést maguk iránt. Ilyen lett a világ. Enélkül a jó könyvet is nehéz eladni. Ma már egy könyvbemutató sem szólhat csupán arról, hogy a szerző felolvas, beszélget és dedikál. Minimum egy koncertet kell szervezni kísérő programként, hogy tele legyen a helyszín. Mi is nagyon sokat agyalunk ezen, a legkülönbözőbb dolgokkal próbálkozunk. Volt már könyvbemutatónk gyermekvasúton, lovastanyán, tartottunk kisállat-bemutatót és ezer egyéb dolgot, mert ha a szerző történetesen nem rocksztáralkat, akkor a kiadónak kell valami pluszt kínálnia, amitől felfigyelnek a könyvre a hatalmas kínálatban. Sokszor hallom szülőktől, hogy annyi a rossz gyerekkönyv manapság. De szerintem rengeteg jó könyv is van a piacon, csak meg kell őket találni. Remélem, hogy ma már vannak olyan szerzők, illetve kiadók, amelyek garanciát jelentenek a minőségre.

Kiadóvezetőként tudja befolyásolni a szerzőket a témaválasztásban?

Tudom. Sőt nagyon sokszor együtt találjuk ki, miről lenne érdemes írni. A Pozsonyi Pagony a kezdetektől így működik. Egyik első kötetünk volt Marék Veronikával a Boribon beteg, ami kifejezetten azért született, mert akkoriban még tényleg kevés volt az ilyen egyszerű, hétköznapi témákat feldolgozó mesekönyv. Mint például, hogy mi történik, ha valaki megbetegszik. Mi ismerjük a piacot, tudjuk, mire van igény. Ha például hirtelen sokan keresnek kalózos könyveket, de egyszerűen nincs a piacon elég, akkor olyat igyekszünk íratni.

A Pozsonyi Pagony kiadó szinte forradalmat robbantott ki a magyar irodalomban, amikor elismert kortárs „felnőtt” írókat vett rá, hogy írjanak gyerekkönyvet. Nehéz volt?

Egyáltalán nem. Ki azért fog bele, mert gyereke születik, ki azért, hogy kipróbálja ezt a műfajt, mások a költői nyelvvel szeretnének kísérletezni, szóval számukra is érdekes dolog belebújni egy gyerek bőrébe, és gyerekperspektívából nézni a világot. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szerző egyenrangú partnerként kezelje a gyereket, ne gügyögjön neki. A Pagonynál tizenöt éve próbálunk küzdeni az ellen a felfogás ellen, hogy a gyermekirodalom nem „komoly” dolog. Szerencsére egyre kevesebben mondogatják ezt nálunk. Bolognában pedig azt láttam, hogy külföldön ez egy nagyon komolyan vett terület. Ott a gyerekirodalom professzorai tartanak előadásokat nekünk, különböző neves egyetemekről. Magyarországon ez elképzelhetetlen, sajnos még mindig nem foglalkoznak a gyerekirodalommal egyetemi szinten. Amikor először elmentem egy tanítóképzőbe, és megkérdeztem a hallgatókat, hogy milyen kortárs gyerekkönyvszerzőket ismernek, hallgattak, csak Andersent, a Grimm fivéreket és Benedek Eleket említették. Én is magyar szakos tanárként végeztem az egyetemen, és nem hallottam gyerekirodalomról az öt év alatt. A mostani hallgatók azért már fel tudnak sorolni néhány nevet, Berg Juditét, Varró Daniét vagy Dániel Andrásét, szóval javulóban van a helyzet.

Kevesebbet olvasnak a mai gyerekek, mint anno a szüleik?

Szerintem nem, legalábbis a könyvek iránti érdeklődés egyáltalán nem ezt mutatja. És még többen olvasnának, ha nem olyan iskolai olvasókönyveik lennének, amilyenek vannak...