Gorlo Volka – Az álmok megvalósításáról

Dalaik hangszerelése szellemes és izgalmas, nem ezerszer használt zenei közhelyeket húznak elő újra, hogy a fülnek kellemesen ismerős, „slágergyanús” megoldásokkal potya lájkokat szerezzenek. Az akusztikus gitár van a középpontban náluk, ami manapság már-már forradalmár hozzáállásnak számít. Mivel nem szeretik a skatulyázást, a lírai power-pop szakkifejezést találták ki saját stílusukra. (Ehhez én még hozzábiggyeszteném az indie, vagy alternatív szót, hogy jelezzem a szirupmentességet, de lehet, hogy ezek ma már értelmüket vesztett  szavak).

A projekt középpontjában egy karakteres hangú hölgy, Farkas Meli áll, akire három fiatalember is hallgat. Ő írja a dalokat, ő játszik a fókuszba helyezett akusztikus gitáron, és ő nevét rejti a Gorlo Volka elnevezés is.  

„Szerettem volna végre állandósítani egy nevet, mert az előző formációnk neve a tagok vezetékneveiből, illetve beceneveiből állt, és amikor ketten kiváltak a csapatból, amúgy is módosítani kellett. Egy nagyon jó barátnőm, Gyurász Marianna fiatal író, költő játszott el a nevemmel: a Farkas oroszul Volk, a Gorlo pedig torkot jelent. A kettő együtt szerinte jól hangzott, és a zenénkhez is illett, bár semmi közünk az orosz kultúrához. Kezdetben Mézes Zoltán gitárossal duóban zenéltünk, már ez alatt a név alatt, aztán még ketten csatlakoztak. Született néhány új dal, és úgy érzem, a régebbieknek is kifejezetten jót tett, hogy négy hangszer szól alattuk, mert így teltebb, komplexebb lett a hangzás. Ezek után már nem is tudnám elképzelni magamat egy szál gitárral, vagy ennél kisebb formációban”  – mondja Meli, hozzátéve, hogy a basszusgitárosuk, Szabó Gábor tavaly március végén csatlakozott hozzájuk, a dobosuk, Gőgh Ákos pedig igazi multifunkciós ember, ő vágja a videóklipjeiket, amelyeket közösen találnak ki.

A karanténidőszak alatt több ilyen kis vizuális gyöngyszemet prezentált a zenekar az interneten, és a színvonalat látva nehéz elhinni, hogy nem állt mögöttük egy profi stáb, hanem mindent önerőből csináltak. A klipek ötletesek, poénosak, emellett minimalisták is, azaz nem zsúfolták tele őket látványos trükkökkel, technikai bravúrokkal. Épp ezért kellően megmozgatják az ember fantáziáját, továbbgondolásra buzdítanak. Ez persze már az én dicsérő monológom, amelyet Meli szerényen hallgat végig, majd megjegyzi, hogy pont ez volt a céljuk. Érdekesnek tartja, hogy az újabb, fiatalabb rajongók az internetnek hála rácsodálkoznak olyan nyolc-tíz évvel ezelőtt született dalokra, amelyeket a régiek már jól ismernek. Főleg azért szerették volna végre rögzíteni ezeket a szerzeményeket, hogy ne csak a fellépéseken hallhassa őket a közönség.

Az elmúlt időszakban sokan fedezték fel maguknak a Gorlo Volkát, sőt, Meli már olyat is látott, hogy egy vadonatúj, koncerten még alig játszott dalt énekelt velük néhány néző. És azt sem gondolta volna, hogy az új felállás első közösen összerakott dala, a Tarantínó ekkora sikert arat majd a neten idén tavasszal. Nemrég még a Petőfi rádió is lejátszotta, ahová szinte lehetetlen bekerülni masszív kiadói háttér, illetve a megfelelő megmondóemberekkel való ismeretség nélkül.  

A dalszövegek egyébként kifejezetten lassan születnek, kivéve persze, ha költőkkel „dolgoznak együtt”. Zenésítettek már meg Ady- és Dsida-verset, hamarosan pedig egy újabb Pilinszky-vers feldolgozással rukkolnak elő. (A múlt évben személyesen találkoztak a költő unokaöccsével és jogutódjával, Kovács Péterrel, aki áldását adta a feldolgozásokra.)

„Általában a saját életemből merítek a szövegekhez, ezért az én látásmódom dominál. Nagy örömmel tölt el, hogy a fiúk elfogadták ezeket a gondolatokat, sőt olyasmi is előfordult már, hogy Gábor egy kérdésre a saját soraimmal válaszolt nekem. Ákos is meglep, amikor egy koncertvideót visszanézve észreveszem, hogy énekli a szöveget a dobok mögött.

A zenekar kedvencének kikiáltott Tű és cérna, amit októberben veszünk fel, már olyannyira szövegcentrikus, hogy egyetlen sor sem ismétlődik benne. Kicsit balladaszerű. Ehhez szeretnénk egy komolyabb klipet is leforgatni hazai rendezővel.”

Havonta terveznek megjelentetni egy-egy újabb számot, tehát egyelőre nem albumban gondolkodnak, mert úgy látják, a mai zenefogyasztóknak, főleg a fiatalabbaknak már nincs türelmük végighallgatni egy egész albumot.

A zenekar tagjai különböző településeken laknak, de ha feltétlenül meg kell határozniuk a Gorlo Volka székhelyét, Gútát szokták említeni, mert általában ott próbálnak. Természetesen ők sem zenélésből élnek, mind a négyüknek van civil foglalkozása. A Félben élő Meli például tetoválóként dolgozik – a rozsnyóiaknak mondom, hogy most készül átköltöztetni szalonját a nógrádi régióba.

„Többször felvételiztem a színművészetire, de nem jött össze, amit ma már egyátalán nem sajnálok. Mindig is azt éreztem, hogy a színpadon szeretnék valamit kifejezni. Pici koromtól jártam a Tompa Mihály Országos Versenyre szavalóként, majd később a megzenésített versek kategóriájában is részt vettem. Ezt 2014-ben sikerült megnyernem, itt be is fejeztem a versengést. Közben írtam a saját dalaimat, és éreztem, hogy több hangszerrel többet is ki lehetne hozni ezekből. Az első dalom egyébként a Vonat volt, ami már tízéves, de csak idén vettük fel új felállásban, és nemrég készült hozzá videóklip. Egy kicsit talán a tavaszi karanténnak is köszönhető, hogy hirtelen ennyire bekerültünk a köztudatba, nagyon sokan meghallgattak minket a neten. De jól tudjuk, hogy rengeteget kell még tanulnunk, hogy mi négyen tulajdonképpen egy közös út kezdetén vagyunk. Egyébként azt vettem észre, hogy a szlovákiai magyar zenei szférában mozgó emberek segítik, támogatják egymást, és tudnak örülni a másik sikerének. Nálunk nem jellemző a versengés, jó barátságban vagyunk más zenekarok tagjaival. Annyira jó érzés számomra, hogy tudatosítjuk: egy hajóban evezünk, és az a másik szinte ugyanazt a rögös utat járta be, ugyanazokkal a problémákkal kellett megküzdenie álmai megvalósításáért, mint nekem, nekünk.”